eur:
402.64
usd:
349.15
bux:
95317.22
2025. június 16. hétfő Jusztin

Amikor megszólal a müezzin Londonban

Anglia és Wales lakossága legnagyobb részt az anglikán vallás követője, de a hajdani gyarmatokról immár olyan sok bevándorlót fogadott be a szigetország, hogy az iszlám az évtizedek során a második legnagyobb felekezetté fejlődött, 1500 mecsetbe járhatnak imádkozni a mohamedán hívők.

Anglia és Wales lakosságának közel négy százaléka mohamedán, és demográfiai szakértők szerint az iszlámhívő brit állampolgárok száma tíz százalékkal nagyobb arányban növekedik, mint a más vallásúaké, mert a családok több gyermeket vállalnak.

Észak-Anglia nagy iparvárosai, különösen a textilipar fellegvárai százezrével fogadtak be a hajdani brit gyarmatokról érkező iszlámhitű bevándorlókat, elsősorban Bangladesből.

A tízmillió lakosú London is jelentős brit mohamedán központ és két nagymecsete nevezetessége a városnak. Az egyik a hatalmas Regent's Park szélén helyezkedik el, óriási aranyozott kupolájával és karcsú minaretjével. A másik London legszegényebb negyedében, az ősi Towerhez közel található.

Angliában már 1886-ban megnyílt egy mecset a hívők előtt, méghozzá Voking városában. Azért ott, mert egy dr. Leitner Gottlieb nevű, Magyarországon született orientalista iszlám központot kívánt létrehozni Angliában, és éppen Vokingban üresedett meg erre alkalmas épület.

A heidelbergi egyetemen végzett és brit gyarmati tisztviselőként évekig Indiában szolgált, zsidó származású Leitner az angliai mohamedánok nagy tanítómestere lett. A vokingi iszlám templom még ma is működik.

Ennél sokkal jelentősebb a londoni nagymecset és a londoni központi mecset. A négyezer hívőt befogadó Nagymecset tágas csarnoka a brit főváros Tower Hamlet nevű negyedében van, ahol az utcákon járva szinte csak bangladesieket látunk, szakállas férfiakat és csadoros nőket. Szinte mindannyian szunnita mohamedánok és bengáli nyelven beszélnek.

Mecsetjük 1743-ban épült műemlék épület. Franciaországból Angliába menekült protestáns hugenották építtették és hatvan évig az ő istentiszteleteik színhelye volt. Aztán szétszéledtek, beolvadtak az angol társadalomba.

Hamarosan tömegével érkeztek Londonba a kelet-európai pogromok elől menekülő, főként orosz és lengyel zsidók. A szegénynegyedben telepedtek le és a Brick Lane e nagy épületében zsinagógát nyitottak. Az első nemzedékük kisiparosokból és kiskereskedőkből állt, a második generáció már egyetemet végzett vagy nagyvállalkozásokba kezdett és zömmel Észak-London jómódú kertvárosi negyedeibe költözött. Az 1970-es években a Brick Lane környékét elözönlötték a bangladesiek. A zsinagóga átváltozott mohamedán mecsetté.

Az aranykupolás Regent's parki központi mecset az ismertebb a londoniak előtt. Ennek egy kisebb változata már 1944-ben itt állt, a grandiózus, nagyobb változat, a liverpooli katolikus katedrálist építő Sir Frederick Gibberd tervei alapján, 1977-ben készült el, többezres befogadóképességű melléképületeiben iszlám kulturális központ van korániskolával, vallástörténeti tanfolyamokkal.

A hét végén érdekes látvány amint a központi mecset felé igyekeznek a kiöltözött hívők: ázsiaiak kaftánban, fekete bőrű afrikai asszonyok színes népviseletben, fehér szakállú aggastyánok és európai öltözetű fiatalok. Sereglenek, ha imára hívja őket a müezzin.

KAPCSOLÓDÓ HANG

VIDEÓAJÁNLÓ
Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: Oroszország már spájzolja a legkorszerűbb fegyvereket, nem Ukrajnában veti be

Kaiser Ferenc: Oroszország már spájzolja a legkorszerűbb fegyvereket, nem Ukrajnában veti be

Mark Rutte NATO-főtitkár szerint Oroszország öt éven belül képessé válhat arra, hogy támadást indítson a NATO ellen, ezért a nyugati szövetség vezetői várhatóan a június végi, hágai csúcstalálkozójukon megállapodnak abban, hogy GDP-jük 5 százalékára emelik katonai kiadásaikat, hogy féken tarthassák ezt a fenyegetést. Az InfoRádióban Kaiser Ferenc biztonság- és védelempolitikai szakértő reagált a NATO terveire.

Orbán Viktor: Izrael, Irán és az újabb brüsszeli hülyeség

"A közel-keleti háború teljesen új helyzetet teremtett, Magyarország ezért hivatalosan kezdeményezi, hogy az új helyzetre tekintettel Brüsszel vegye le a napirendről az orosz energiahordozók végleges kivezetésére vonatkozó javaslatát, és haladéktalanul készítsen hatástanulmányt a közel-keleti háború következményeiről és a veszély elhárításának összeurópai módozatairól" - írta Orbán Viktor a Facebook-oldalán.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.06.16. hétfő, 18:00
Ugrósdy Márton
a Miniszterelnöki Kabinetiroda helyettes államtitkára
Az iráni háború megütötte a forintot, de a héten még az amerikai jegybank is belerúghat egyet

Az iráni háború megütötte a forintot, de a héten még az amerikai jegybank is belerúghat egyet

A múlt héten az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások némileg csalódást keltő eredménnyel zárultak, miközben a hét közepe után már egyre sűrűsödtek az olyan hírek, amelyek a közel-keleti helyzet gyors romlása felé mutattak. Pénteken aztán Izrael megtámadta Iránt, amelynek hatására a befektetők a biztonságos eszközök felé vették az irányt. Ezen a héten minden bizonnyal a közel-keleti háború fogja mozgatni a piacokat, azonban adat fronton is izgalmas hetünk lesz. Amerikai, brit, japán és kínai kamatdöntés is érkezik olyan helyzetben, amikor bármelyik pillanatban a feje tetejére állhatnak a makrogazdasági kilátások. Emelett pedig egy fontos ECOFIN ülés is lesz pénteken, amelyen nagyon fontos energetikai és kereskedelmi kérdések is előkerülhetnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×