Infostart.hu
eur:
390.34
usd:
337.46
bux:
121795.19
2026. március 20. péntek Klaudia
Ukrán katona céloz, hogy az orosz állásokra tüzeljen egy M777-es ágyúval a kelet-ukrajnai Donyecki területen húzódó fronton 2025. március 3-án.
Nyitókép: Roman Csop

Kemény kritika érte az ukrán hadsereget, egy parancsnok kifakadt

A félelem kultúrája uralkodott a hadseregben – ezt mondta egy megbecsült ukrán katonai parancsnok, akit egy pusztító orosz rakétatámadás után másik posztra helyeztek át.

Mihajlo Drapatij vezérőrnagy szerint a rettegés légköre uralkodott az ukrán hadseregben – ezzel szembesült, amikor tavaly novemberben a szárazföldi főparancsnokságnál kapott megbízatást. A tisztek nem mertek kezdeményezni, nem voltak nyitottak a visszajelzésekre, nem érdekelték őket a személyzeti kérdések, színlelték a fegyelmet, és hatalmas szakadék tátongott a parancsnokság és a harcoló egységek között – írta, majd hozzátette, hogy ő volt az, aki „megpróbálta összezúzni ezt a rendszert”.

A megjegyzésekről tudósító Financial Times szerint mindez ritka nyílt bírálat az ukrán vezérkar köreiből, miközben Kijev Washington és más szövetségesek nyomására megpróbálja átalakítani haderejét és javítani a katonák toborzását és kiképzését.

Drapatij tábornok megjegyzései ráirányítják a figyelmet az ukrán hadvezetés felső köreiben folyamatosan fennálló feszültségre is,

miközben az utóbbi hetekben tovább haladtak előre az orosz erők – teszi hozzá az FT.

A magasrangú tisztet Zelenszkij elnök a hónap elején az egyesített haderőnemek paracsnokává nevezte ki. Indoklása szerint ezzel megszabadítja a tábornokot a földi erők parancsnokának adminisztratív terheitől.

„Kizárólag harci feladatokra koncentrál majd, a fronttal foglalkozhat” – mondta az ukrán elnök június 3-án, amikor bejelentette a kinevezést. Új vezetőket nevezett ki a vezérkarba, de Drapatij utódját – azaz a szárazföldi erők parancsnoki tisztét – még nem jelölte ki.

Az ukránoknál létrehozták az Ember Nélküli Rendszerek Ereje nevű formációt, ami normális nyelvezetben a drónegységeket takarja. Ennek élére az üzletemberből 2022-ben katonává avanzsált Robert Brovdit nevezte ki.

Az ukrán haderőreform részeként a korábbi ad hoc parancsnoki rendszert felváltják a hadtestek, amivel javítani akarják az újoncok eddig sokat bírált alapkiképzését. Továbbá szakértők szerint a hadtestek lehetővé teszik a parancsnokoknak, hogy hatékonyabban irányítsák a csapataikat.

Drapatij tábornok egy dnyipropetrovszki kiképzőközpont elleni orosz rakétatámadás után ajánlotta fel lemondását és akkor az ügyek „kölcsönös eltussolásáról és büntetlenségről” írt, amit „a hadsereget sújtó méregnek” nevezett.

Az FT megemlíti, hogy azt, hogy most inkább a harcoló egységekkel foglalkozik majd, több kommentátor üdvözölte. Emellett ő irányítja majd az úgynevezett Horticia-csoportot, amely a kulcsfontosságú Pokrovszk város frontvonalánál próbálja visszatartani a jelentősen előrenyomult orosz csapatokat.

„Most már csak az marad, hogy hagyják megvalósítani a terveit” – írta a katonai ügyekkel foglalkozó, DeepState nevű ukrán csoport.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.03.20. péntek, 18:00
Selmeczi Gabriella
a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselője, a népjóléti bizottság alelnöke
Uniós csúcs: unalmas technokrata reformokat akartak, helyette Magyarország került a kereszttűzbe

Uniós csúcs: unalmas technokrata reformokat akartak, helyette Magyarország került a kereszttűzbe

Bár versenyképességi reformokért gyűltek össze Brüsszelben a tagállami vezetők, végül az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós hitel körüli konfliktus határozta meg az ülést. Orbán Viktor miniszterelnök a Barátság kőolajvezeték leállására hivatkozva már nemcsak az olajszállítás helyreállítását, hanem jövőbeli garanciákat is követelt, ami éles reakciókat váltott ki a többi tagállami vezetőből. A vita során a szokásos diplomatikus hangnem helyett a lojális együttműködés megsértéséről, a Tanács hitelességének kockázatáról és politikai zsarolásról beszéltek a nagyobb tagállamok és uniós intézmények vezetői. Bár a végkövetkeztetésekben részletes gazdasági és energiaügyi reformok szerepelnek – köztük egy 30 milliárd eurós beruházásösztönzési csomag, valamint szabályozáscsökkentései vállalások –, a csúcs politikai mérlege egyértelműen a magyar vétó körüli újabb konfliktus felé billent el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×