2008. január 26. 14:34 Rájöttek a madarak repülésének titkára Minden repülésre képes madár ugyanabban a kis szögtartományban mozgatja szárnyát - fedezték fel amerikai kutatók, akik szerint ez a repülés kulcsa.
2008. január 26. 08:30 Orvosi csoda: "erre még sosem volt példa" Vércsoportot váltott és "honosította" a szervdonor immunrendszerét egy ausztrál lány: a világon ő az első ismert szervátültetett páciens, akinek ez sikerült - közölték a kezelőorvosok.
2008. január 25. 20:00 Közel az áttörés: "Isten versenytársat kap" Amerikai tudósok közel járnak ahhoz, hogy létrehozzák a világ első ember alkotta élő szervezetét. A szakemberek már megalkották a mesterséges DNS-t, most pedig azon dolgoznak, hogy az örökítőanyagot egy sejtbe juttassák.
2008. január 25. 08:59 Több mint kétezer éves hajóroncsot találtak Búvárrégészek júniusban kezdik egy 2300 éves hajóroncs feltárását, amely egykoron bort szállíthatott az Égei-tengeri Híosz szigetéről, mielőtt elsüllyedt volna Ciprus déli partjai mellett - jelentették be ciprusi kutatók.
2008. január 25. 06:50 Magas vérnyomást és elbutulást okoz az éjszakai légzészavar Amerikai kutatók szerint az alvás alatt fellépő légzészavarok, így az apnoé, azaz a légzéskimaradás az idős nők esetében növelheti a szellemi károsodás kockázatát.
2008. január 25. 06:00 Õseink sem jártak mezítláb Az emberek már negyvenezer évvel ezelőtt is cipőt viseltek - derül ki egy most megjelent tanulmányból, amely egy Peking melletti, negyvenezer éves sírkamra "lakójának" nagylábujj csontjain végzett vizsgálatot ismertet.
2008. január 24. 22:20 Kalcium: jó a csontnak, árt az érnek? Sok idős nő szed csontjainak erősítése végett kalciumkészítményeket, de egy új vizsgálat most arra utal, hogy ezek a szerek fokozhatják a szívinfarktus kockázatát. Mark J. Rolland új-zélandi kutató és munkacsoportja ezt a lehetőséget írta le az angol orvosi hetilap, a British Medical Journal legújabb számában.
2008. január 24. 21:10 Minden ötödik ember megtapasztalja a mentális betegségeket Magyarországon legalább 800 ezer ember küszködik mentális betegséggel - depresszióval, skizofréniával vagy mániás-depresszióval - mondta az InfoRádiónak a hollandiai Utrechti Egyetem Pszichiátriai Intézetének vezetője. René Kahn professzor hozzátette: a fejlett országokban már most több munkanapot mulasztanak mentális zavar miatt, mint a rákbetegségek következtében. A professzor a Magyar Pszichiátriai Társaság csütörtökön kezdődött vándorgyűlésén tart előadást.
2008. január 24. 21:00 Békabőrrel a kórházi fertőzések ellen Nem középkori kuruzslás, hanem mai orvostudomány: a kórházakban felbukkanó, antibiotikumoknak ellenálló baktériumok ellen a békák bőre nyújthat segítséget római és pisai egyetemi kutatók szerint.
2008. január 24. 07:00 Hamarosan bárkiből lehet pókember Három éven belül elkészülhet Pókember kesztyűjének prototípusa, amellyel az ablaktisztítók képesek lesznek felmászni a falra, a sziklamászók a sziklára, a robotok pedig még a plafonra is felrohannak a segítségével.
2008. január 24. 06:10 Globális felmelegedés helyett újabb jégkorszak fenyeget? A hőmérséklet az elmúlt évtizedben alig-alig emelkedett a Földön, ezért bolygónkat már nem fenyegeti a globális felmelegedés - állítja egy orosz tudós, aki szerint viszont negyven év múlva beköszönthet egy újabb jégkorszak.
2008. január 24. 05:40 Bizonyított tény: a munka megölhet A munka okozta stressz drámaian növeli a szívbetegségek kialakulásának esélyét - bizonyították brit kutatók.
2008. január 24. 05:10 Borzalmas titkok a kémek boszorkánykonyhájából Igazságital, az örök ifjúság elixírje, emberfeletti fizikai erőt biztosító tabletták - ezek a tételek a science-fiction és kémfilmek szinte állandó szereplői. Mielőtt azonban csak legyintenének egyet, kiderült, hogy mindez nem csupán fantázia, hiszen a különböző titkosszolgálatok folyamatosan fejlesztettek ki olyan szereket, melyekkel jelentősen lehetett befolyásolni egy ember fizikai és szellemi állapotát és teljesítményét.
2008. január 24. 04:50 Szuperszámítógéppel jósolnák meg az időjárást Meteorológusok és klímakutatók olyan szuperszámítógépet szeretnének létrehozni, amely képes pontosan előrejelezni az időjárást a világ bármely pontján.
2008. január 23. 17:56 Egy éve született a magyar világszenzáció Egy évvel ezelőtt, 2007. január 23-án este hat óra előtt pár perccel jött világra Layla, az első mesterséges úton fogant szélesszájú orrszarvú a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Az állat szépen fejlődik, jelenleg 750 kilogramm, ami nem is csoda, hiszen naponta 16 liter tejet, fél bála szénát, hat kilogramm tápot és két vödör gyümölcsöt eszik.
2008. január 23. 17:18 "A pekingi ember óta ez a legnagyobb felfedezés" Százezer éves, csaknem hiánytalan emberi koponyamaradványokat találtak a közép-kínai Honan tartományban, amit a pekingi ember megtalálása óta a legnagyobb felfedezésnek tekintenek kínai antropológusok.
2008. január 23. 08:11 Elképesztő kincsekre bukkant az amatőr régész Mesés leletre, egy bronzkori szekercékre bukkant egy brit kincsvadász. Az amatőr régész zsákmányát nyolcvanezer fontra, 27,5 millió forintra értékelik.
2008. január 23. 05:30 Megszelídítették a halálos vírust Ártalmatlanná tudták változtatni a halálos Ebola-vírust amerikai kutatók, így lehetővé válik a kór gyógyítása, valamint a hatásos vakcina kidolgozása is. Az Ebola egyelőre gyakorlatilag gyógyíthatatlan, a fertőzöttek 50-90 százaléka belehal.
2008. január 22. 20:50 Újabb betegségek ellen vethetik be a csodazöldséget Az eddig is ismert volt, hogy a brokkoli fogyasztása csökkenti a szívbetegségek és bizonyos rákfajták kialakulását, most viszont az is kiderült, hogyan: a zöldség ugyanis erősíti a szervezet képességét arra, hogy megbirkózzon a sejtkárosodással.
2008. január 22. 06:50 Epilepsziás roham a zenétől Agyműtéten esett át, így újra hallgathatja egyik kedvenc előadója dalait egy amerikai nő. Stacey Gayle különleges eset: epilepsziás volt, akinél a reggae és hip-hop zene váltotta ki a rohamot.
15:05 Mi történt Lewis Hamiltonnal? Dobogóra sem ért fel a legenda, csalódást keltő szezont zárt a Ferrari