Infostart.hu
eur:
354.19
usd:
309.95
bux:
139081.97
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Tudomány

Egy titkos szerelemnek is köszönhető, hogy ma létezik a Magyar Tudományos Akadémia
2017. június 30. 14:26
Egy titkos szerelemnek is köszönhető, hogy ma létezik a Magyar Tudományos Akadémia
Az utóbbi időben ismét előkerültek azok a vádak, amelyek elvitatnák Széchenyi István gróf érdemeit a Tudományos Akadémia alapításában. Egyesek azzal is előhozakodnak, hogy Széchenyi tulajdonképpen be sem fizette az általa felajánlott összeget. A történész szerint ezekkel az érvekkel több baj is van: például az, hogy nem egy konkrét összegről van szó, hanem a birtok jövedelmének kamatairól, vagy az, hogy azokban az időkben nem is lett volna hova befizetni egy nagyobb pénzösszeget, hiszen bankok sem voltak, amelyek kamatoztathatták volna a pénzt. Az viszont a kor tudósa szerint egyértelmű, hogy Széchenyi bejelentése és felajánlása törte meg a jeget, és indította el útján a magyar tudós társaságot – mondta az InfoRádió Szigma – a holnap világa című tudományos magazinműsorban Fónagy Zoltán, az MTA Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa.
A farkasok is lehetnek az emberek barátai
2017. június 29. 07:10
A farkasok is lehetnek az emberek barátai
Sikerült kimutatniuk az ELTE kutatóinak, hogy már a kutyák őse, a farkas is képes emberekkel személyes kapcsolatot kialakítani, amely felnőtt korban is megfigyelhető. A kutatás eredményei szerint a különbségek abból eredeztethetők, hogy a kutyák egész életükben az emberrel függő viszonyban maradnak, míg a farkasok 16 hetes korban már sokkal önállóbbak, így az egyedüllét számunkra nem jár akkora szorongással.
Földön kívüli élet után kutatnak magyar tudósok
2017. június 27. 18:48
Földön kívüli élet után kutatnak magyar tudósok
Magyarok is részt vesznek az Európai Űrügynökség új, PLATO (Planetary Transits and Oscillations of Stars, vagyis ’bolygótranzitok és csillagoszcillációk’) névre keresztelt programjában. A terv szerint 9 év múlva pályára álló űrtávcső exobolygókra vadászik majd, és képes lesz arra, hogy az eddigieknél fényesebb csillagok mellett is észlelje a bolygókat, a jelenleg vizsgáltnál sokkal nagyobb területen. A program nem titkolt célja az is, hogy földön kívüli – esetleg értelmes – életet találjon. A jelenlegi eszközeinkkel elutazni valószínűleg nem tudnánk egy idegen civilizációhoz, de egy "plátói" kapcsolat is korszakalkotó felfedezés lenne az emberiség számára.
Antibiotikum az ivóvízben – egy magyar módszerrel kiszűrhető
2017. június 20. 19:38
Antibiotikum az ivóvízben – egy magyar módszerrel kiszűrhető
Magyar kutatók olyan módszert fejlesztenek ki, amellyel megtisztítható a szennyvíz a gyógyszermaradványok jelentős részétől. A technológia ugyan nem olcsó, de hatékony – mondta az InfoRádió "Szigma - A holnap világa" című magazinműsorában Szabó László, az MTA Energiatudományi Kutatóközpont Energia- és Környezetbiztonsági Intézet Sugárkémiai Laboratóriumának tudományos munkatársa.
×