A Föld légkörét védő ózonrétegen keletkezett rés idei legnagyobb kiterjedését szeptemberben érte el, amikor 19,6 millió négyzetkilométer volt, majd a hónap közepétől kisebb lett.

2017-ben az ózonlyuk maximum kiterjedése majdnem kétszer akkora volt, mint az Egyesült Államok területe, mégis nagyjából kétmillió négyzetkilométerrel kisebb a tavaly, és 5,3 millió négyzetkilométerrel kisebb a 2015-ben mértnél.

Paul Newman NASA-nál dolgozó tudós szerint az atmoszféra alsó rétegeiben tapasztalt viharos időjárás felmelegítette a levegőt, és ezzel elejét vette a bróm- és klórvegyületek ózont pusztító hatásának.

Mínusz 78 Celsius-fokon kialakulnak úgynevezett sztratoszférikus felhők, amelyek az emberi tevékenység következtében a környezetbe került fluorklór-szénhidrogének (FCKW-k) révén lebontják az ózont. Az FCKW-k önmagukban kisebb mértékben okoznak ózoncsökkenést, a nagy hideg hatására viszont agresszívvé válnak.

A szakember rámutatott arra, hogy az idén a csökkenés javarészt természetes okokra vezethető vissza, ugyanakkor nem elhanyagolható az 1987-ben aláírt sztratoszférikus ózonréteg védelmét szolgáló Montreali Jegyzőkönyv óta tapasztalható, kisebb léptékű, de folyamatos javulást mutató trendnek a szerepe sem.

Az ózonlyuk legnagyobb eddigi kiterjedését 2000-ben jegyezték fel, az UV-sugaraktól védő pajzson akkor közel 30 millió négyzetkilométeres rés tátongott.

Az ózonréteg feladata az élővilág szempontjából a Napból érkező káros ultraibolya sugárzás elnyelése. Az ózon magas napvédő faktorszáma nélkül nem létezne a szárazföldi élet, az ultraibolya sugárzás darabokra törné az élő szervezetek DNS-ét, és felbontaná a sejtjeikben lévő kémiai kötéseket.