Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Pexels.com

Dinoszaurusz-vérsejtekre bukkanhattak

Először sikerülhetett egy dinoszaurusz vérének nyomait azonosítania egy nemzetközi kutatócsoportnak

A szakértők egy Brazíliában talált, 115 millió éves csont fosszíliájában találtak vörösvértestekre emlékeztető apró struktúrákat. A 24.hu cikke szerint ez arra utal, hogy a lágy szövetek ellenállóbbak lehetnek az idő múlásával szemben, mint azt a kutatók korábban gondolták, és bizonyos esetekben akár több tízmillió éven át is megőrződhetnek alkotóelemeik.

Kliti Grice, a kutatás vezetője a The Conversation szakportálon azt írta, ez a felfedezés eddig példa nélküli betekintést nyújt a kihalt állatok biológiájába. A csontmaradvány egy Aratasaurus museunacionali nevű, kis termetű dinoszauruszhoz tartozik. A kutatók becslése szerint az állat mintegy 3 méter hosszú és körülbelül 34 kilogramm tömegű lehetett.

Miután elpusztult, a teste egy vízzel borított mélyedésbe süllyedt, ahol rendkívül gyorsan temette be az üledék, és oxigénszegény környezetbe került. Ennek hatására a bomlási folyamatok lelassultak, ami lehetővé tette, hogy maradványai máig kiváló állapotban maradjnak fenn, olyan fontos biológiai információkkal együtt, mint a vér és a kollagén molekuláris nyomai.

A dinoszaurusz vére a mikroszkopikus vörösvértestek a fosszilizáció során ásványi anyagokká alakultak.

A vörösvértesteknek vélt struktúrákra a csontban egykor vérereket vezető csatornák belsejében találtak rá. A bizonyítékok alapján Kliti Grice magabiztosan állítja, hogy dinoszauruszhoz tartozó vörösvértesteket azonosítottak. A Science magazin cikkében ugyanakkor több szkeptikus őslénykutató is megszólalt, akik szerint elhamarkodott ennyire merész állításokat tenni. A kutatók évtizedek óta próbálnak megdönthetetlen bizonyítékot találni dinoszauruszok vérének fosszilis maradványaira. A mostani kutatás a kritikusok szerint az eddigi legalaposabb, de még így is vannak hiányosságai.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×