Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 5. szombat Lőrinc, Viktor
Nyitókép: NASA/JPL-Caltech

NASA: egykori mikrobiális élet nyomait találhatták a Marson

Egykori mikrobiális élet nyomait rejtheti egy marsi kőzetminta, amelyet a Perseverance marsjáró vételezett még tavaly – közölte szerdán a NASA amerikai űrkutatási hivatal.

„Ez lehet a legvilágosabb jele az életnek, amit a Marson találtunk” – ismertette Sean Duffy amerikai közlekedési miniszter, aki egyúttal ideiglenesen a NASA igazgatójának tisztségét is ellátja, az új felfedezést.

Nicky Fox igazgatóhelyettes ugyanakkor hangsúlyozta, ez a megállapítás sem biztos még, ugyanis további adatokra és tanulmányokra van szükség.

A mintát a 2021 óta üzemelő Perseverance marsjáró robot tavaly nyáron vételezte a Jezero kráternek nevezett marsi térségben, egy kiszáradt folyómederben.

A NASA szakembereinek azt tűnt fel a kőzetdarabon, hogy foltok voltak rajta.

A mintát elemezték a marsjáró fedélzetén lévő műszerekkel, majd közzé tették a Nature című szaklapban. Az agyagos szerkezetű kőzet egyebek között szenet, ként, vasoxidot és foszfort tartalmaz, a foltok pedig vivianit (hidratált foszforsavas vasoxid) és greigit (vas-szulfid) ásványokból állnak, amelyeknek a kombinációja valamikori mikrobiális életre utalhat. Viszont ezek az ásványok biológiai reakciók nélkül is kialakulhattak. A további vizsgálatokhoz a mintát a Földre kellene eljuttatni, egy ilyen NASA-misszió lehetőségét éppen most vizsgálják.

Címlapról ajánljuk

Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Felülvizsgálja a kormány a büntetőeljárások elhúzódásának okait. A miniszterelnök szerint a cél előkészíteni minden olyan jogszabályi, szervezeti és finanszírozási változtatást, ami rövidítheti a nyomozásokat, az ügyészségi eljárásokat és a bírósági szakaszt. Hack Péter jogász, az ELTE emeritus professzora az InfoRádióban azt mondta: nemzetközi összehasonlításban nem kiemelkedően hosszúak a magyar perek, de lehetne gyorsítani rajtuk.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Még fel sem állt az új közmédia, máris visszatért a csonka kuratóriumok problémája – És felvillant a rendszer többi hibája is

Még fel sem állt az új közmédia, máris visszatért a csonka kuratóriumok problémája – És felvillant a rendszer többi hibája is

Még meg sem alakult a Független Közmédia Testület, máris előkerült az új közmédia-rendszer egyik legsúlyosabb kockázata, vagyis a csonka működés lehetősége. A Művelődési Bizottság leszavazta az ellenzéki pártok három jelöltjét, Radnai Márk, a bizottság tiszás alelnöke pedig jelezte, hogy ez nem akadályozza a folyamatot, mert a Testület hat taggal is megalakulhat. Szerinte, ha az ellenzéki pártok továbbra sem állítanak alkalmas jelölteket, a médiaszakma előtt nyílhat meg a jelölés lehetősége, ez azonban nem következik egyértelműen a törvény szövegéből. A történet így egyszerre idézi fel a csonka kuratóriumok problémáját, mutat rá a szabályozás hosszú távú kockázataira, és veti fel a kérdést: ha a cél valóban a pártpolitikai befolyástól mentes közmédia, miért van szükség egyáltalán pártpolitikai jelöltekre?

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×