Infostart.hu
eur:
364.62
usd:
325.44
bux:
145612.68
2026. november 2. hétfő Achilles
Nyitókép: Knowledge Collector/YouTube

Félelemetes titkot rejtett a maja városban talált oltár, amit nem is a maják építettek

Egy több mint 1700 éves építményt találtak a régészek Tikal maja város romjai között. Annyi már bizonyos, hogy az oltárt nem a maják építették.

A Tikal romjai között talált, kőből készült szertartási hely szörnyű titkot rejtett – írja a CNN. Az amerikai hírtelevíziónak az ásatásokat vezető régész professzor elárulta, hogy az oltár alatt egy felnőtt, valamint egy 2-4 év körüli gyerek maradványaira bukkantak. Ami igazán hátborzongató volt, hogy a tetemek körül három olyan csecsemő holttestét is felfedezték, akiket feláldoztak. „Márpedig ez nem volt szokás a majáknál” – tette hozzá Stephen Houston.

De a kőoltár kialakítása és a rajta talált díszítés is teljesen idegen a maja kultúrától. Az építmény minden lapján – élénk vörös, fekete és sárga festéknyomok mellett – egy tollas fejdíszt viselő alak elmosódott vonalai láthatók. „Nagyon hasonlít a Vihar Istenére, akit nem a maják, hanem Teotihuacan lakói tiszteltek” – mesélte Houston professzor.

A tudósok már régóta gyanították, hogy lehetett valamiféle kapcsolat a Közép-Amerika jelentős részét benépesítő maják és a tőlük jó ezer kilométerre északra található birodalom, Teotihuacan között. A leletekből az derült ki, hogy ez viszony nem volt éppen baráti. „Kr. u. 378 körül Teotihuacan lényegében lefejezte a tikali királyságot” – mondta Houston. Elmozdították a korábbi maja uralkodót és helyére egy kollaboránst ültettek, aki hajlandó volt mindenben kiszolgálni az impérium érdekeit. Az északiak a saját embereiket is betelepítették Tikalba, ők pedig hozták magukkal a saját vallásukat, szokásaikat és kultúrájukat.

Teotihuacan város központja. A Nap-piramis (a háttérben balra) és a
Teotihuacan város központja. A Nap-piramis (a háttérben balra) és a "Holtak útja", a Hold-piramisról nézve. Forrás: Wikipédia

Egy idő után azonban a majáknak sikerülhetett megszabadulniuk az idegenektől. Houston professzor szerint erre utal, hogy azt az épületet, ahol a most megtalált oltár is állt, egyszerűen eltemették. A majáknak megvolt az a furcsa szokásuk, hogy időről időre eltemették a fontosabb házakat és a helyükön újakat építettek. Viszont Tikalban, az oltárt is befogadó épületet nem építették újjá. E különös maja hagyománynak köszönhetően az egykori nagyváros helyén egy hatalmas domb magasodik. Ennek a tetejéből kandikálnak elő Tikal maradványai, amiket a régészek 2019 óta próbának feltárni.

A guatemalai dzsungel fölé magasodó maja város, Tikal romjai. Wikipédia
A guatemalai dzsungel fölé magasodó maja város, Tikal romjai. Wikipédia

Stephen Houston úgy gondolja, hogy a Teotihuacanból érkezett hódítók a királypuccsal egyidőben építhették a kőoltárt és alá vélhetően egyik elöljárójukat, valamint annak egyik rokonát temethették. A kisgyereket ülő helyzetben helyezték örök nyugalomra úgy, ahogy azt a hatalmas, északi birodalomban is tették. A csecsemő áldozat ugyancsak Teotihuacan volt szokás és nem a majáknál.

A gazdag közép-amerikai városok csábító trófeák lehettek a mai Mexikó középső vidékeit uraló birodalom számára. Teotihuacan számára a színes tollú madarak, a rengeteg jádekő és a kakaó olyan lehetett mint a tejjel-mézzel folyó ígéret földje.

Címlapról ajánljuk
Újraíródott Spanyolország jelene, „két borzalom” közül kell most választani – szakértő

Újraíródott Spanyolország jelene, „két borzalom” közül kell most választani – szakértő

Dráma Spanyolországban; a múlt szerdai vasúti szerencsétlenség egy tüntetésekkel, belpolitikai konfiktusokkal feltüzelt országban történt, ahol idén már januárban is volt egy vasúti tragédia, akkor 46-an haltak meg. November végén pedig előre hozott választások lesznek az országban. Lénárt András Spanyolország-szakértő, a Szegedi Tudományegyetem Hispanisztika Tanszékének docense segít eligazodni.
Új európai RSV-számok érkeztek: kevesebb csecsemő kerülhetne kórházba, ha időben kapnának védelmet

Új európai RSV-számok érkeztek: kevesebb csecsemő kerülhetne kórházba, ha időben kapnának védelmet

Az újszülöttek RSV elleni széles körű immunizációja érdemben csökkenthetné a csecsemők kórházi kezeléseinek számát Európában – erre jutott az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) friss, több modellre épülő elemzése. A jelentés nem egyetlen ország adataiból indul ki, hanem az EU/EGT országaira készített forgatókönyveket hasonlít össze: azt vizsgálja, mekkora teher lenne megelőzhető, ha az újszülöttek vagy közvetlenül hosszú hatású monoklonális antitestet kapnának, vagy már a várandósság alatt, az anya oltásán keresztül jutnának védelemhez.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×