Infostart.hu
eur:
379.85
usd:
322.56
bux:
129819.11
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya
Nyitókép: Unsplash

A krónikus vesebetegség néma kór, tízből nyolcan nem is tudják, hogy ebben szenvednek

A krónikus vesebetegséget Magyarországon az esetek 70 százalékában nem ismerik fel, holott ez egy globálisan is egyre gyakrabban előforduló egészségügyi probléma. Az orvosszakma szeretné felhívni rá a figyelmet, hogy a közérthető információátadás és a társadalmi tudatosság növelése mellett nagyobb figyelmet kellene fordítani a kockázati csoportok fokozott szűrésére is.

A krónikus vesebetegség globálisan egymilliárd embert, itthon a felnőtt lakosság 14-16 százalékát érinti. Valamivel gyakoribb a nőknél és az idősebbeknél. A betegség szerepet játszhat a súlyos szív- és érrendszeri állapotok kialakulásában, illetve a diabétesz, valamint a magas vérnyomás szövődménye is lehet – hangsúlyozta Járai Zoltán egyetemi tanár, a Magyar Hipertónia Társaság elnöke.

„Hazánkban a felnőtt lakosság körülbelül 40-45 százalékát érinti a hipertónia, azaz a magas vérnyomás. A 70 év felettiek között tízből nyolc személyt biztosan érint, de a fiatalabbak között is gyakran előfordulhat” – mondta a Magyar Kardiológusok Társaságának főtitkára az InfoRádióban. Hozzátette,

a magas vérnyomásra való hajlam örökletes, viszont az egészségtelen életmód miatt jóval hamarabb kialakulhat a magasvérnyomás-betegség, így a szövődményei is korábban jelentkeznek, például a vesekárosodás.

Az idült vesebetegség nagyon gyakran tünetmentes, ezért néma betegségnek is hívják. Tíz krónikus vesebeteg közül kilenc nincs tisztában a betegségével – tette hozzá a Szent Imre Egyetemi Oktató Kórház főorvosa. Kiemelte: ha azok közé tartozunk, akik hajlamosabbak a krónikus vesebetegségre, akkor érdemes szűrővizsgálatra járni.

A szűrés laboratóriumi vizsgálatot jelent, melynek során egyrészt a vérben található, veseműködésre utaló paramétereket kell ellenőrizni, másrészt a vizeletben kell vizsgálni a fehérjeürítést – magyarázta Járai Zoltán. Ezekből megállapíthatók a vesekárosodás korai jelei, és ha sikerül mielőbb kimutatni, azzal megelőzhető, hogy krónikus megbetegedés alakuljon ki, ami már tüneteket okoz. A szakember kiemelte:

„Ha korán megtaláljuk a betegséget, akkor hamarabb tudunk beavatkozni is; az állapot visszafordítható, vagy megelőzhető a vesepótló kezelés, szív- és érrendszeri esemény.”

A betegség előfordulása és a halálozásban játszott szerepe jelentős mértékben emelkedett az elmúlt három évtizedben, és az előrejelzések szerint 2027-re a krónikus vesebetegséghez köthető halálozás további 40 százalékkal növekedhet. A megelőzés legjobb módja az egészséges életmód – emelte ki a Magyar Hipertónia Társaság elnöke.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Az elmúlt napokban felerősödött a technológiai szektort érintő eladási hullám az USA-ban, különösen a szoftverrészvények szenvedtek a napokban. Az ázsiai tőzsdék lekövették a tegnapi Wall Street-i esést, a dél-koreai tőzsdén a memóriachip-gyártók estek jelentősen, de gyakorlatilag egész Ázsiában negatív volt a hangulat. Ami az európai tőzsdéket illeti, a gyenge nemzetközi hangulat itt is éreztette hatását, a kezdeti iránykeresést esés váltotta fel, és a magyar piac is jelentős mínuszba került. Az USA-ban ugyancsak folytatódik az esés, továbbra is a tech papírok vannak nyomás alatt. Eközben a nyersanyagpiacokon továbbra is nagy a volatilitás, az ezüst árfolyama 18 százalékos mínuszban is volt ma. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×