Infostart.hu
eur:
364.19
usd:
325.95
bux:
142588.19
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Fotó: Izlandi Parti Őrség via IMO/ Harangi Szabolcs

Naponta nyolc millimétert emelkedik Izland talaja, és szakad is ketté – videók

A legkülönlegesebb a jelenlegi izlandi vulkáni tevékenységben, hogy valójában ahol most ömlik ki a láva a földre, ott nincs is vulkán, hanem épp reped ketté az ország földje, a felszín pedig 8 millimétert emelkedik naponta; a helyzetet Harangi Szabolcs vulkanológussal, egyetemi tanszékvezető tanárral tekintettük át.

Az elmúlt hónapokban tapasztalható geológiai aktivitás után csütörtök hajnalban újabb "vulkán" tört ki Izlandon.

Harangi Szabolcs, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára, az MTA levelező tagja, a Földrajz- és Földtudományi Intézet igazgatója, a HUNREN-ELTE Vulkanológiai Kutatócsoport vezetője először is azt tisztázta, újabb vulkánról van-e szó.

"Továbbra sincs igazán vulkán, hanem

van egy hasadékzóna, amely hol itt, hol ott reped fel, és ömlik ki a bazaltos láva,

tehát ez egy tektonikailag aktív terület, ami kapcsolódik Izland sajátos helyzetéhez, nevezetesen, hogy két hatalmas kőzetlemez határán van, és most azt az időszakot éljük, hogy reped, hasad a két kőzetlemez határán a földfelszín, és ezekhez a tektonikai eseményekhez most úgy tűnik, hogy havonta egy rövid életű vulkáni működés is kapcsolódik" – részletezte.

Mint tisztázta, Izlandon távolodnak egymástól a kőzetlemezek, "szétfeszítő erő van a Reykjanes félszigeten, több hasadékzóna van", ezen jön fel a magma, amely feszítő ereje húzza szét a földet.

"Az elmúlt időszakban azt tapasztaltuk, hogy folyamatosan töltődik fel, nyomul fel a magma a földkéregben, és ez azt jelentette, hogy napi nyolc millimétert emelkedett a földfelszín, és lehetett ezt már előre jelezni, hogy ebből ismét vulkánkitörés lesz, és ez valóban bekövetkezett" – mondta vulkanológus, és kiemelte: az eseménysorozat veszélyességét az adja, hogy ez a vulkáni működés Izland turisztikailag egyik leglátogatottabb létesítménye, a Kék Lagúna közelében zajlik, egy geotermikus erőmű is van ott.

A kürtő még mindig aktív, a kifolyó láva megtett 500 métert óránként – összesen 5 kilométert –, átvágva vízvezetéket, 30 ezer embert bajba sodorva a félszigeten, még a repülőteret is veszélyeztetve.

A fűtés is akadozik

manapság a veszélyeztetett geotermikus erőmű helyzete miatt, de Harangi Szabolcs elmondása miatt a "kisebb krízishelyzetben" remekül helytáll a lakosság és a helyhatóságok is.

Az izlandiak évszázadok óta együtt élnek a vulkánokkal, meg ezekkel a kitörésekkel, sőt az ezeket kísérő földmozgásokkal, földrengésekkel is. A folyamatba beavatkozni semmilyen módon nem lehet, csak együttélni vele és védekezni.

"Csütörtökön félórás előjel volt mindössze, de hozzáteszem, hogy már napok óta figyelmeztettek a hatóságok, hogy bármikor bekövetkezhet, csak kérdés, hogy pontosan hol lesz a helye. Igazán a védekezésnek ez az egyetlen módja" – mutatott rá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Kijavították a Nyitott Akták hibáját – felajánlja a lemondását Cseh Gergő Bendegúz

Elhárították a nyitottaktak.hu weboldalon azt informatikai hibát, amely miatt a hálózati személyek között megfigyeltek, köztük Lezsák Sándor volt országgyűlési képviselő neve is szerepelt – mondta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója pénteken a Kossuth rádió Felkelő című műsorában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tovább zajlik az elszámoltatás, miközben a Tisza-kormány több területen is komoly változásokat készít elő. A fideszes Pócs Jánost azonnali hatállyal kitiltották a parlamentből, mert megzavarta az Országgyűlés munkáját. Szigorúbb szabályok jönnek a hulladékkoncesszióban és a MOHU működésében, emellett a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagot is bejelentett, és véget vetne az Orbán-kabinet fizetős bevándorlási programjának. Kozármisleny visszavonta Matolcsy György díszpolgári címét, a volt jegybankelnök gyanúsítási listája pedig tovább bővülhet, ő azonban csak zárt ülésen hajlandó beszélni. A Médiatanács a reklámadó eltörlését kéri a parlamenttől, a kormány pedig tervet készített arra, hogyan pótolja a magyar talajból hiányzó, hét Balatonnyi vizet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×