A Közép-Európától egészen Oroszország távol-keleti részéig húzódó erdőssztyeppek öve átmenetet képez a zárt lombú erdőségek és a nyílt füves puszták között. Az erdőssztyepp a magasból nézve egy óriási mozaikhoz hasonlít, amelyet kisebb-nagyobb erdőfoltok alkotnak különféle gyepekkel. Magyarország eredeti növényzetének jelentős részét erdőssztyepp képezi, míg tőlünk nyugatra ez az életközösség rendkívül ritka, csupán Ausztria és Csehország néhány pontján található meg. Az ökológusokat régóta foglalkoztatja a kérdés, hogy milyen tényezők felelősek az erdőssztyeppek kialakulásáért. Mi az oka annak, hogy Magyarországon nem zárt erdőket vagy füves területeket találunk, hanem e kettőnek a keverékét? A kérdésre egy magyar, amerikai és osztrák kutatókból álló nemzetközi csoport most először próbált meg részletes választ adni – olvasható a ELKH oldalán.

Mint írják, az erdőssztyeppek létrejöttének megértéséhez a szakemberek egy szélsőségesen leegyszerűsített helyzetből indultak ki, amelyben a számos környezeti tényező közül csak az átlagos éghajlatot vették figyelembe. Enyhe éghajlati körülmények között, ahol bőséges a csapadék, és nincsenek hőmérsékleti szélsőségek – így Nyugat- és Észak-Európa jelentős részén is –, erdő alkotja a természetes növényzetet. Az eurázsiai kontinens belseje felé haladva fokozatosan csökken a csapadék mennyisége, és egyre nagyobb az éves hőmérsékleti ingadozás. Mindez kedvezőtlen az erdők számára, és egy kritikus ponton túl ellehetetleníti létezésüket, így itt a gyepek kerülnek előnybe. Az átlagos éghajlatot figyelembe véve tehát érthetővé válik, hogy a kontinens belseje felé haladva miért vált át az erdő gyepre, azonban a kettő mozaikjából álló életközösség létrejöttére mindez még nem ad magyarázatot.

Ezért a kutatás következő lépésében nemcsak az átlagos éghajlatot, hanem annak változatosságát is figyelembe vették. A szokatlanul csapadékos évek vagy évtizedek a fás növényzet terjedésének kedveznek, és magányos fák vagy akár kisebb facsoportok is megtelepedhetnek a gyepek belsejében. Ezzel szemben a szárazabb időszakok a gyepek számára előnyösebbek, és a kiszáradó fák helyét több helyen lágyszárú növényzet veheti át. Az éghajlat ingadozásának eredményeként tehát néha az erdők, néha a gyepek kerülnek előnybe, de egyik sem tud tartósan a másik fölé kerekedni, így kialakul a kettő keverékéből álló mozaik.

A valóság persze bonyolultabb ennél: az erdőssztyeppek kialakulásának vizsgálatakor az éghajlat mellett a domborzati tényezőket és a talajviszonyokat is fontos figyelembe venni. Az északra tekintő domb- és hegyoldalak mindig hűvösebbek, párásabbak, míg a délre néző lejtők több napsugárzást kapnak, melegebbek és szárazabbak. Mindennek ott van igazán nagy jelentősége, ahol az erdők és a gyepek elterjedésük határa közelében vannak: vagyis az erdőssztyepp-zónában. Az északi oldalakat itt általában erdők borítják, míg a délieken gyepek uralkodnak, azaz az egész tájat tekintve mozaik alakul ki. A mozaikos jelleget erősíti az is, hogy bizonyos talajtípusok inkább az erdőket, mások a gyepeket segítik. Az eredmény pedig az erdőssztyepp kialakulása.

Az erdők és gyepek arányát jelentősen befolyásolják még a tűzesetek és a legelő állatok is. Tűzesetek emberi közreműködés nélkül is kialakulhatnak, például villámlás következtében, de az ember is hosszú ideje alkalmazza a tüzet környezetének módosítására. Egy erős tűz a gyepeket alkotó lágyszárú növényeket és az erdőket alkotó fákat egyaránt elpusztíthatja. Jelentős különbség azonban, hogy a gyepek megújulása rövidebb időt vesz igénybe, hiszen a lágyszárú növényzet gyorsan, akár néhány hónap alatt helyreáll. A fák sokkal lassabb növekedése miatt viszont az erdő helyreállása évtizedekig, vagy akár évszázadokig is eltarthat. A tüzek tehát csökkenthetik az erdőborítást, és még ott is jelentős gyepfoltokat tudnak kialakítani, ahol az éghajlati viszonyok lehetővé tennék erdők létrejöttét.

Hasonlóan nagy jelentőségű a növényevő állatok hatása is. A füvek kiválóan alkalmazkodtak a legeléshez, és gyorsan újra kihajtanak. A fásszárúak esetében viszont a legelés sokszor végzetes: ha az állatok egy magoncot egymás után többször lelegelnek, akkor az elpusztulhat, vagy jobb esetben is nagyon lelassul a növekedése, és nem tud kifejlett fává válni. Az eurázsiai erdőssztyeppeket régebben vadlovak, vadszamarak, bölények, antilopok tömegei legelték. Többségüket mára kiirtotta vagy a kihalás közelébe hajszolta az emberiség. Helyüket részben haszonállatok, például juhok, kecskék, szarvasmarhák vették át. A legelő állatok az erdő–gyep arányt mindenütt jelentősen módosíthatják, de különösen fontos a szerepük az erdőssztyeppek viszonylag csapadékos északi és nyugati régióiban, így Magyarországon is.

Az erdőssztyeppek tartós fennmaradásában szerepet játszanak még azok a visszacsatolások, amelyek a meglévő mozaikos mintázatot stabilizálják. A gyepfoltok például aktívan ellenállnak a fásszárúak behatolásának, így próbálják megakadályozni, hogy a gyepek idővel erdőkké alakuljanak. Az erdők pedig úgy módosítják saját környezetüket, például a mikroklímát és a talajt, hogy az a fák túlélésének kedvezzen, míg a gyepek terjedését akadályozzák.

A fenti tényezők összessége több ezer éven keresztül biztosította az erdőssztyeppek fennmaradását, sajnos azonban

ezek nagy része mára megsemmisült.

Többségük a mezőgazdaság térhódításának esett áldozatul az elmúlt évszázadok során. A magyar erdőssztyeppek utolsó hírmondói is csupán apró védett területeken maradtak fenn. Az éghajlatváltozás, az inváziós fajok terjedése és az elhibázott fásítási programok új kihívást jelentenek az erdőssztyeppek számára. Megóvásukhoz elsőként szemléletváltásra van szükség. Magyarország jelentős részének természetes növényzetét erdők és gyepek mozaikja alkotja. Teljesen fátlan térségek kialakítása ugyanolyan helytelen és természetellenes, mint a túlzott mértékű fásítási törekvések. A feketefenyő, az akác és az amerikai eredetű nyárfák a magyar tájtól teljesen idegen, a hazai élővilághoz nem illeszkedő fajok. Felbecsülhetetlen természeti értékek mennek veszendőbe, amikor ősgyepeket ezekkel a fafajokkal ültetnek be. A legeltetés viszont egy több ezer éve tartó természetes folyamat továbbvitelének tekinthető, és térségünkben is komoly hagyománya van. Ezért a megfelelő módon végzett legeltetés az erdőssztyeppet nem károsítja, hanem éppen ellenkezőleg, kifejezetten kedvező hatással van a táji sokszínűségre és a biodiverzitásra. Az ökológiai ismeretek alkalmazásával talán még nem késő olyan eljárásokat találni, amelyek a jellegzetes magyar erdőssztyepp értékeinek megőrzése mellett teszik lehetővé a gazdasági hasznosítást – olvasható.