Infostart.hu
eur:
364.88
usd:
325.7
bux:
142621.35
2026. október 12. hétfő Miksa
Sulyok Tamás köztársasági elnök sajtónyilatkozatot tesz a Nemzeti Választási Irodában (NVI), miután hivatalosan befejezõdött a szavazás az országgyûlési választáson 2026. április 12-én.
Nyitókép: MTI/Bodnár Boglárka

Újabb helyről kap támadást Sulyok Tamás

Polgári tüntetést szervez június elejére a Sándor-palota elé a Második Reformkor Párt (2RK), amelyen Sulyok Tamás köztársasági elnök lemondását követelik – jelentette be Vona Gábor, a párt elnöke.

A pártelnök közölte, hogy álláspontja szerint az államfő körül elfogyott a levegő, így képtelen ellátni a nemzet egységét megjelenítő feladatát, és hivatalban maradása súlyos károkat okoz a köztársasági elnöki intézménynek.

A 2RK az államfő lemondása mellett a közvetlen elnökválasztás rendszerének meghonosítását is szorgalmazza Magyarországon.

Sulyok Tamás távozását korábban Magyar Péter, a Tisza Párt vezetője is többször követelte, aki május 31-ig adott határidőt a közjogi méltóságoknak a lemondásra. A 2RK demonstrációját ezen határidő lejárta után rendezik meg.

A köztársasági elnök megbízatása 2029 februárjáig szól, és a jelzések szerint nem szándékozik önként távozni a hivatalából. Az államfő legutóbb a csíksomlyói búcsún vett részt Székelyföldön, az ott közzétett videós üzenete alapján pedig a hivatalát ért politikai támadások ellenére folytatja munkáját.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.12. hétfő, 18:00
Butor Gábor ügyvéd, adótanácsadó
Fajcsák Gábor az RSM Hungary adó üzletág vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×