Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
326.85
bux:
143154.99
2026. október 12. hétfő Miksa
handcuffs fingerprints
Nyitókép: ATU Images/Getty Images

Házkutatások a gyermekvédelmi botrányban, öt embert fogtak el a rendőrök

A rendőrség ma 16 órától tart sajtótájékoztatót az ügyben. Öt embert fogtak el fiatalkorúak sérelmére elkövetett bűncselekmények miatt, továbbá 14 helyen tartottak házkutatást.

A Belügyminisztérium közleményt adott ki, amely szerint a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda eljárást folytat gyermekvédelmi intézményekben felmerült, fiatalkorúakat érintő bántalmazások és azok intézményi kezelésének vizsgálata kapcsán.

A nyomozás eddigi adatai szerint több esetben elmaradt a fiatalkorúak panaszainak megfelelő kivizsgálása, a hatóságok értesítése, illetve a rendőrségi feljelentés megtétele. Az intézmények több ügyet saját hatáskörben próbáltak lezárni, külső kontroll nélkül.

A nyomozók a tegnapi napon 14 helyszínen házkutatást tartottak, mintegy 120 tanút hallgattak meg, továbbá kiskorú veszélyeztetése és más bűncselekmények miatt öt főt hallgattak ki gyanúsítottként.

A 444.hu értesülése szerint a szóban forgó intézmény a Szeged-Csanádi Egyházmegye által fenntartott Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató.

A Blikknek a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság megerősítette a rendőrségi akciót. A Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató a Szeged365-tel azt közölte, hogy „más fenntartónál is vizsgálatok zajlanak egy korábbi években indult gyermekvédelmi ügyben, így mi is mindenben együttműködünk a hatóságokkal”.

További részleteket a rendőrség a mai napon, sajtótájékoztató keretében tesz közzé – írja a közlemény.

Az ORFK e-mailje szerint, amelyet az Infostart is megkapott, ma 16 órakor lesz sajtótájékoztató az ügyben.

Címlapról ajánljuk
„Mini diktátor”, „az első gyanúsított”, „ÁVH” – reakciók Magyar Péter felszólalására

„Mini diktátor”, „az első gyanúsított”, „ÁVH” – reakciók Magyar Péter felszólalására

A Mi Hazánk vezérszónoka szerint nem ők, hanem a Tisza Párt akadályozza, hogy bizottsági üléseken Orbán Viktort vagy Gyurcsány Ferencet meghallgassák, A KDNP-s frakcióvezető a hétvégén több Magyar Péterrel is találkozott, a fideszes szónok pedig adónövekedést és munkanélküliséget jósol.

Cseh választások után: nem egészen erre számíthatott Andrej Babis

Az InfoRádiónak nyilatkozó szakértő szerint stabilizálta magát a cseh kormánypárt a hétvégi kettős választáson. A közelgő második forduló után tisztul még a kép, de az már most látszik, hogy az ellenzéken belül komoly átrendeződés körvonalazódik. Mészáros Andor mondta el a részleteket.
inforadio
ARÉNA
2026.10.12. hétfő, 18:00
Butor Gábor ügyvéd, adótanácsadó
Fajcsák Gábor az RSM Hungary adó üzletág vezetője
Jön már a forint fordulat? - 350-es eurót jósol egy elemző

Jön már a forint fordulat? - 350-es eurót jósol egy elemző

A dollár a hét elején is másfél éves csúcsa közelében mozog, a befektetők figyelmét pedig a közel-keleti feszültségek és a szerdán érkező amerikai inflációs adat köti le. A jemeni húszik fokozták a szaúd-arábiai energetikai létesítmények elleni támadásaikat, a Brent ára mégis 103,3 dollárra csökkent, miután Donald Trump amerikai elnök bejelentette az ukrán–orosz energiaügyi tűzszünetet. A forint az euróval szemben 365 felett, a dollárral szemben 326 körül kezdte a hetet. A szerdai fogyasztóiár-index az egyik utolsó fontos adat a Fed október végi kamatdöntése előtt, a piac jelenleg 81 százalékos esélyt lát arra, hogy a jegybank nem változtat a kamaton. Elemzők szerint azonban egy vártnál erősebb inflációs adat ismét napirendre hozhatja a januári szigorítást.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×