Infostart.hu
eur:
362.72
usd:
323.22
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly
A NASA által 2022. augusztus 22-én közreadott, a James Webb amerikai űrteleszkóp által július 27-én készített, nem valós színeket ábrázoló kép a Jupiterről.
Nyitókép: MTI/AP/NASA

Űrtörténelem: van már mártír űrszonda

22 500-zal száguldott neki egy aszteroidának, eltérítve azt "veszedelmes pályájáról" - teszt volt.

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) DART nevű űrszondája sikeresen letérítette pályájáról azt az aszteroidát, amelynek szándékosan nekiütközött szeptember végén.

A Földtől 11,3 millió kilométerre keringő Dimorphos aszteroida szűkebb pályára állt nagy testvére, a Didymos körül - ismertette Bill Nelson, a NASA igazgatója kedden.

A Dimorphosnak eddig tizenegy órára és ötvenöt percre volt szüksége ahhoz, hogy egyszer megkerülje Didymost. Most ez az idő tizenegy óra huszonhárom percre csökkent.

A DART űrszonda óránként 22 500 kilométeres sebességgel ütközött neki a Földtől 11,3 millió kilométerre keringő Dimorphos aszteroidának azzal a céllal, hogy megváltoztassa a pályáját. A művelet célja az volt, hogy kiderítsék, képesek-e megakadályozni, hogy egy kozmikus objektum elpusztítsa a földi életet.

"Megmutattuk a világnak, hogy a NASA komolyan vehető védelmezője ennek a bolygónak" - hangoztatta Nelson.

A DART űrszondát 2021. november 24-én indították útjára a kaliforniai Vanderberg űrbázisról a SpaceX Falcon-9 rakétájával. Az üdítőautomata nagyságú, 570 kilogrammos szonda 10 hónap alatt tette meg a 11 millió kilométert, hogy összeütközzön a 160 méter átmérőjű, 5 milliárd kilogrammos Dimorphos aszteroidával.

A két aszteroidát két évtizede fedezték fel. A páros először az "ikrek" (Didymos) nevet kapta, később a kisebb aszteroidát Dimorphosnak nevezték el, aminek jelentése "kettős alak", és arra utal, hogy ez az első égitest, amelyet az emberiség két formában fog megismerni: a becsapódás előtt, ahogy a DART látja, és ahogyan majd az Európai Űrhivatal (ESA) Héra missziója fogja látni néhány évvel később.

Kutatók korábban azt remélték, hogy az ütközés következtében 10 perccel lerövidül a Dimorphos keringési ideje a Didymos körül, de már 73 másodperces változást is sikernek tartották volna. A keringési idő 32 perccel való lerövidítésével az eredeti célkitűzésen is túltettek.

Egy több millió kilométerre lévő égitest esetében már egy kis lökés is elég lehet ahhoz, hogy annak röppályája biztonságossá váljon.

Azért esett a választás a Dimorphosra, mert mérete hasonló azokhoz az aszteroidákhoz, amelyek potenciális veszélyt jelenthetnek a Föld számára.

A kutatók jelenleg nem tudnak egyetlen olyan kisbolygóról sem, amely a belátható időn belül a Földnek csapódhatna, ám 27 ezer aszteroidát azonosítottak bolygónk közelében, és ezek közül több mint 10 ezernek az átmérője meghaladja a 140 métert. Ezen kívül lehet még számos olyan apró égitest, amelyet eddig nem észleltek.

Címlapról ajánljuk

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Szerda délelőtt elindult a Nyitott Akták felülete, és megkezdődött az úgynevezett ügynökakták adatainak közzététele: számos 6-os karton vált hozzáférhetővé. Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Tisza-kormány: kereshetővé váltak az ügynökakták, rács mögött marad Bús Balázs

Tisza-kormány: kereshetővé váltak az ügynökakták, rács mögött marad Bús Balázs

Megnyíltak az ügynökakták Magyarországon: több tízezer egykori állambiztonsági hálózati személy neve és adatai váltak nyilvánosan kereshetővé. Magyar Péter miniszterelnök történelmi jelentőségű lépésként értékelte a dokumentumok közzétételét. Közben az Országgyűlésben folytatódik a törvényalkotás, a képviselők többek között a kisnyugdíjak emeléséről, adóváltozásokról és a kötelező kamarai hozzájárulás eltörléséről tárgyalnak. Eközben jogerősen december 25-ig meghosszabbították Bús Balázs volt fideszes óbudai polgármester, a Nemzeti Kulturális Alap korábbi alelnökének letartóztatását a több mint 17 milliárd forintos, hűtlen kezelés gyanúja miatt indult ügyben. A belpolitika szerdai fejleményeit folyamatosan frissülő cikkben követjük.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×