Infostart.hu
eur:
361.24
usd:
315.37
bux:
153299.24
2026. szeptember 22. kedd Móric

76 ezer kilométer/órás sebességgel közelít egy aszteroida

Ez az egyik legnagyobb ismert aszteroida, amelyik az idén megközelíti a Földet.

Pénteken egy 1,8 kilométer átmérőjű aszteroida közelíti meg a Földet. A (7335) 1989 JA jelű égitestet a potenciálisan veszélyes objektumok közé sorolják, azonban becsapódásától a szakemberek szerint nem kell tartani.

A 76 ezer kilométer/órás sebességgel közeledő égitest az egyik legnagyobb ismert aszteroida, amelyik az idén megközelíti a Földet - mondta el Boldog Ádám csillagász.

Az égitest méreténél fogva komoly katasztrófát is okozhatna, de szerencsére ettől nem kell tartani, mivel 4 millió kilométerre közelíti csak meg bolygónkat -

hangsúlyozta.

Kitért arra is, hogy a pénteken érkező, 1989-ben felfedezett aszteroidánál jóval veszélyesebb égitestek is léteznek, amelyeket a NASA folyamatosan megfigyel.

A NASA besorolása szerint a Földre potenciálisan veszélyt jelentő kisbolygók (Potentially Hazardous Asteroids, PHA) azok a legalább 140 méter átmérőjű égitestek, amelyek pályája 7,5 millió kilométernél (0,05 CSE-nél) közelebb húzódik a Földéhez, ami egyben a két égitest veszélyesen közeli találkozását is lehetővé teszi. Mivel a 7335 (1989 JA) nevű aszteroida 4 millió kilométerre közelíti meg a bolygónkat pénteken, ezért a PHA-k közé sorolták.

Boldog Ádám elmondta, hogy a potenciálisan veszélyes objektumokat tartalmazó lista élén a Bennu kisbolygó áll, ami ugyan csak körülbelül 500 méter átmérőjű, de pályája miatt nagyobb az esélye a becsapódásra. A kisbolygó várhatóan a 2100-as évek végén közelíti meg a Földet, ugyanakkor még így is elenyésző, mindössze fél tized százalék az esélye annak, hogy becsapódjon - tette hozzá.

A NASA folyamatos megfigyelés alatt tart 29 ezer olyan égitestet, melyek a Föld közelében is elhaladnak, de ezek 99 százaléka kisebb, mint a (7335) 1989 JA elnevezésű aszteroida.

Jelenleg összesen 2223 potenciálisan veszélyes aszteroidát tartanak számon, ami a becslések szerint az összes földközeli kisbolygónak mintegy 8 százaléka. Az 1 kilométernél nagyobb PHA-k száma 160.

Boldog Ádám elmondta, hogy ma még nem ismernek olyan konkrét kis égitestet, amelyik bizonyosan ütközne bolygónkkal, ugyanakkor számos olyan, a Földet megközelítő űrobjektum is lehet, amelyet például kisebb mérete miatt még nem fedeztek fel a csillagászok. Felidézte, hogy ilyen volt az a Sárneczky Krisztián csillagász által március elején felfedezett 2-3 méter átmérőjű aszteroida, amelyik megtalálása után két órával belépett bolygónk légkörébe és ott megsemmisült.

Ez volt az ötödik olyan ismert kis aszteroida, amelyiknek a Földdel történt ütközését (légkörbe való belépését) órákkal az esemény bekövetkezte előtt sikerült előre jelezni.

"Azt látjuk, hogy az évek során most már egyre kevesebbet fedezünk fel az 1 kilométernél nagyobb, Földet megközelítő égitestekből, viszont a 100 méter alattiakból továbbra is sokat találunk. Ezekből valószínűleg rengeteg ismeretlen kering az űrben, és ezektől kell inkább tartanunk" - mondta a csillagász, kiemelve, hogy ezért nagyon fontos kutatási terület a földközeli, bolygónkra potenciális ütközési veszélyt jelentő kis égitestek keresése és pályájuk nyomon követése.

Címlapról ajánljuk

Alkotmányellenes a szolidaritási adó alkalmazásának pár szabálya

Alaptörvény-ellenesnek minősítette az Alkotmánybíróság az önkormányzati szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait, mivel azok sértik az alaptörvény tisztességes hatósági eljáráshoz való jogra és azzal összefüggésben egyéb eljárási garanciákra vonatkozó rendelkezéseit. Karácsony Gergely főpolgármester kedden a Facebook-oldalán üdvözölte a döntést.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Nagy rali után szusszannak a tőzsdék

Nagy rali után szusszannak a tőzsdék

A tegnapi erősödés után ma már óvatosabb a hangulat a nemzetközi tőzsdéken. Az AI-sztori ismét előtérbe került, miközben az elmúlt napok olajáresése enyhítette az inflációs félelmeket, bár a Brent továbbra is 100 dollár felett jár. A befektetők közben a közel-keleti diplomáciai fejleményeket, valamint Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozóját figyelik, miközben a Fed további kamatemelésével kapcsolatos várakozások továbbra is fékezik az optimizmust. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×