Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Mikrobiológiai készítmények az Albitech Kft. laboratóriumában.
Nyitókép: fotó: kormany.hu/Fekete István

Feltárták, hány életet vesznek el a szuperbaktériumok – rengeteget

Az antibiotikumoknak ellenálló kórokozók az öt év alatti gyerekekre a legveszélyesebbek.

Világszerte mintegy 1,27 millió ember halt meg 2019-ben antibiotikumnak ellenálló kórokozó okozta fertőzés miatt.

Csaknem ötmillió halálesetnél volt legalább részben felelős a halálért ilyen fertőzés - állapította meg egy nemzetközi szakértői csoport a The Lancet orvosi hetilapban.

A rezisztens kórokozók ezzel a világ leggyakoribb halálokai közé tartoznak. Összehasonlításul HIV-fertőzésben vagy AIDS-ben 2020-ban a becslések szerint 680 ezren, maláriában 627 ezren haltak meg.

A tudósok szakirodalomból, kórházi adatbankokból, megfigyelési rendszerekből és más forrásokból vett információkat elemeztek. Ez az eddigi legátfogóbb elemzés a témában. Összesen 204 országot és régiót, 23 kórokozó baktériumot, valamint baktériumok és antibiotikumok 88 kombinációját vizsgálták meg.

Antibiotikum-rezisztenciáról általában akkor beszélnek, amikor a páciens nem reagál az antibiotikumra, ami azt jeleni, hogy a betegségét okozó baktériumot nem semmisíti meg az antibiotikum.

Az antibiotikum-rezisztencia problémája különösen gyakran jelentkezik az alsó légutak fertőzéseinél, például tüdőgyulladásnál.

Mintegy 400 ezer haláleset írható a számlájukra.

Különösen sokan haltak meg vérmérgezés és vakbélgyulladás következtében, mert a fertőzés a rezisztens kórokozó miatt antibiotikummal nem volt legyőzhető.

A leggyakrabban rezisztenciaproblémát okozó baktériumok közé tartozik az Escherichia coli, a Staphylococcus aureus, a Klebsiella pneumoniae és a Streptococcus pneumoniae.

A legsúlyosabban a vizsgálat szerint az Afrika nyugati részén, a Szaharától délre lévő országok érintettek. Itt 100 ezer emberre csaknem 24 haláleset jut, melyek közvetlenül visszavezethetők egy rezisztens kórokozó kiváltotta fertőzésre.

A gazdagabb országokban 100 ezer főre 13 haláleset jut. A leginkább veszélyeztetettek az öt év alatti gyerekek.

"Ezek az új adatok elénk tárják az antimikrobiális rezisztencia problémájának valódi mértékét és egyértelműen jelzik, hogy most kell cselekednünk" - fogalmazott Chris Murray, a Washingtoni Egyetem munkatársa, a tanulmány társszerzője.

A szakértő szerint a cél a fertőzések elkerülése a jobb higiénia és az oltások biztosítása segítségével. Emellett vissza kell fogni az antibiotikumok nem megfelelő, túlzott használatát - például az antibiotikumokra nem reagáló vírusfertőzéseknél. Új antibiotikumokat kell kifejleszteni és piacra vinni - fejtette ki Murray.

Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×