Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Don Mason / Getty

Közelebb kerültünk az ujjlenyomatok megértéséhez

Kiderült az is, hogy az ujjlenyomat mintázata genetikailag összefügg az ujjak hosszával.

A végtagok fejlődéséért felelős gének határozzák meg az ujjlenyomat formáját, nem pedig a bőrért felelős gének - állapították meg kínai kutatók.

Az eddigi legátfogóbb elemzés eredményeit a szakértők a Cell című tudományos lapban mutatták be. Az új információk segítenek a tudósoknak megérteni a gének és az ember fenotípusainak jellemvonásai közötti kapcsolatot - írja a PhysOrg.com tudományos-ismeretterjesztő portál.

A kutatókat vizsgálataik elején csak a kíváncsiság hajtotta. Később kiderült, hogy az ujjlenyomat mintázata a végtagnövekedésért felelős génekkel áll összefüggésben. Ezek a gének kritikus jelentőségűek a magzati fejlődés során.

Ez a pleiotrópia klasszikus példája, amikor több fenotípus van egymással kapcsolatban, és ugyanaz a gén határozza meg őket - fejtette ki Szecsia Vang, a Kínai Tudományos Akadémiához tartozó Sanghaji Táplálkozási és Egészségügyi Intézet genetikusa, a tanulmány egyik szerzője.

Bár minden ujjlenyomat egyedi, alapvetően három fő típusba sorolhatók:

íves, hurkos és örvényes típusba.

Ezek a barázdák és bordák a terhesség harmadik hónapja után kezdenek kialakulni a magzat kéz- és lábujjain. A tudósok úgy sejtették, hogy az ujjlenyomatok azért alakulhattak ki, hogy segítsenek a tárgyak megragadásában és textúrájuk érzékelésében. De arra egyelőre nincs magyarázat, hogy pontosan miként alakultak ki ezek a mintázatok.

Vang és kollégái több mint 23 ezer, különböző etnikai csoportba tartó személy DNS-ét elemezték és a genomban legalább 43 olyan régiót találtak, amely kapcsolatban áll az ujjlenyomat mintázatával. Az egyik legnagyobb hatással lévő régiónak az EVI1 nevű gén kifejeződését szabályozó terület bizonyult, mely az embrionális végtagfejlődésben játszott szerepéről ismert.

A gén és a bőr mintázata közötti kapcsolatot a tudósok egerek segítségével ellenőrizték.

Az emberi DNS-adatok elemzéséből kiderült, hogy az ujjlenyomat mintázata genetikailag összefügg az ujjak hosszával. Például azok, akiknek örvény formájú az ujjlenyomata a kisujjain, hosszabb kisujjakkal rendelkeznek, mint azok, akiknek nem örvény formájú a kisujjának ujjlenyomata.

A sanghaji Fudan Egyetem munkatársa, Csinhszi Li genetikus elmondta, pontosan nem tudni, hogyan formálják a gének az ujjlenyomatok alakját, de vélhetően az embrionális szövetre ható, a növekedésből származó erő befolyásolja. Ahogy a magzat keze növekszik, tenyere és ujjai megnyúlnak. Ez az erő változtathat például egy örvényt hurokká.

Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Ő lehet Izrael új miniszterelnöke

Ő lehet Izrael új miniszterelnöke

Jichák Hercog izraeli államfő Gadi Eizenkotot, Benjámin Netanjahu miniszterelnök legfőbb kihívóját bízta meg a kormányalakítással a patthelyzettel végződő parlamenti választások után. Bár a hivatalban lévő kormányfő szövetsége szerezte a legtöbb mandátumot, elveszítette a többségét, az arab pártok pedig a korábbi vezérkari főnököt támogatták a konzultációkon, így ő kapott elsőként esélyt a koalíciós tárgyalások megkezdésére - jelentette a Reuters.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×