Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Pixabay

Koronavírus: nem védi a legkisebbeket a két dózis

A 2–5 éveseknek valószínűleg három oltásból áll majd az alapimmunizálás, de az már biztos, hogy a Pfizer vakcinája ugyanolyan biztonságos számukra, mint a nagyobbaknak és a felnőtteknek.

A 2–5 évesek korosztályában nem váltotta ki azt az immunválaszt a vakcina, mint amit a nagyobb gyermekek, illetve a felnőttek esetében tapasztaltak a Pfizer kutatói a klinikai kísérletek idején, írja a USA Today.

A cég azt reméli, a második oltás után nyolc héttel beadott harmadik adag vakcina rendezi majd ezt a helyzetet.

Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy

a klinikai kísérletek eredményei a vártánál később, március végén vagy április elején állnak majd csak rendelkezésre,

ennyi idő szükséges ahhoz, hogy a kísérletben részt vevő gyerekek megkaphassák a harmadik adagot, és ki tudják értékelni az annak nyomán kialakuló immunválaszt is.

Alejandra Gurtman, a Pfizer vakcinakutatásért és fejlesztésért felelős alelnöke azt mondta, abban már biztosak, hogy az oltás a legkisebbek számára is ugyanolyan biztonságos, mint a nagyobbak és a felnőttek esetében.

A gyógyszergyártó 2020-ban 40 ezer emberen végezte el koronavírus elleni oltásának klinikai kísérleteit a 16 év fölötti népességre: ez ad alapot és lehetőséget arra, hogy miként az az influenza elleni oltás esetében is történik, úgy itt is kisebb csoportokon végezzék el a fiatalabbak oltásával kapcsolatos kísérleteket.

A gyártónak azt kell bizonyítania, hogy az immunválaszok összehasonlíthatóak – ami a 2–5 évesek kivételével minden csoportra igaz volt.

A fiatalabb gyerekek 3 mikrogrammos adagot kaptak ugyanabból az oltóanyagból, amelyet felnőtteknek és serdülőknek 30 mikrogrammos, 5–12 év közötti gyermekeknek pedig 10 mikrogrammos adagban adtak. A 6 hónapos és 2 éves kor közötti gyermekek megfelelő immunválaszt adtak a 3 mikrogrammos dózisra, mondta Gurtman.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×