Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf
Nyitókép: Pixabay

Különleges a keddi nap, este nézzen fel az égre

Ma van 50 éve, hogy az Apolló–11 elindult a Hold felé. A Holdra szállás jubileumán pedig este 21 órától részleges holdfogyatkozás lesz megfigyelhető Magyarországon. Az Óbudai Polaris Csillagvizsgáló programokat kínál ez alkalomból, de egész nyáron is várják az érdeklődőket. Fehér Anna Magda kérdezte Mizser Attilát, a Magyar Csillagászati Egyesület főtitkárát.

1969. július 20-a történelmi jelentőségű nap volt, ugyanis az ember először járta be egy idegen égitestnek a felszínét, fogalmazott Mizser Attila az InfoRádiónak, hozzátéve, az Apollo-program során 1972-ig 12-en jártak a Holdon, és több mint 20-an annak térségében.

"Ez azóta is egy felülmúlhatatlan és mindmáig nem meghaladott technikai és tudományos teljesítmény"

– emelte ki.

Bizonyára a Mars-expedíciók és a jubileum miatt is, fél évszázad után érdeklődés mutatkozik a Hold újbóli meghódítása iránt, szinte minden jelentősebb űrügynökség foglalkozik ezzel a kérdéssel, ahogyan az amerikai elnök is arról beszélt nemrégiben, hogy 5 évben belül ismét vissza kellene térni a szomszédos égitestre.

Az ilyesfajta vállalkozás természetesen rengeteg pénzbe került, emiatt szakadt félbe a 70-es évek elején az Apollo-program is, jegyezte meg a Csillagászati Egyesület főtitkára. "Azt mondták, egyrészt túlnyerték magukat a szovjetekkel szemben való űrversenyben, másrészt pedig valóban nagyon költséges program volt."

Mizser Attila szerint a jelenlegi erősebb helyzetben lévő világgazdaságban kitermelhetők lehetnének az expedíciók, kicsit kereskedelmi alapon is, de a különféle tervek egyelőre ígéret szintjén vannak. Nagyon pezseg ez a világ itt és most, de ezek egyelőre még mindig csak tervek, jegyezte meg a szakember.

"Nem úgy vagyunk, mint 1969-ben, amikor nyugtáztuk, hogy leszálltunk a Holdra, hurrá, ünnepelhetünk"

– fogalmazott.

Az 50 éves jubileum napján ráadásul Magyarországon részleges holdfogyatkozás várható.

A természet gondoskodott egy igazi jubileumi eseményről, hogy emlékezzünk az Apollo–11 útjára,

jegyezte meg Mizser Attila. A jelenség kedden 21 órakor fog kezdődni és egészen éjjel 1 óráig fog tartani. A Hold kicsivel több mint fele lesz takarásban.

"Egy egészen furcsa, csorbult teleholdat fogunk látni"

– emelte ki.

Budapesten egyetlen helyszínen, az óbudai Polaris Csillagvizsgálóban lehet megtekinteni távcső segítségével is a jelenséget, ahol előadást is tartanak az 1969-es Holdra szállásról. A szintén jubiláló, idén 40 éves csillagvizsgáló ezen felül az egész nyári szezonban várja az érdeklődőket a keddi, csütörtöki és szombati napokon 21 órától 23 óráig. Mizser Attila elárulta, az idei nyár főszereplői a Jupiter és a Szaturnusz óriásbolygók lesznek a bemutatóik során.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Óriásberuházást jelentett be Kapitány István

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Péntek reggelre bizonytalan hangulat alakult ki a tőzsdéken, miután a közel-keleti konfliktus eszkalációja egy ponton 100 dollár fölé hajtotta a Brent árfolyamát, ismét felerősítve az inflációs és kamatemelési félelmeket. A helyzetet Donald Trump új vámintézkedései is rontották, miközben a vállalati fronton sorra érkeznek a gyorsjelentések. Napközben azonban javul a hangulat, Európában részben az olajár napközbeni korrekciójának köszönhetően pozitív volt a kép, a magyar tőzsdén pedig a BUX és a Mol is történelmi csúcsra ment. Az amerikai indexeket azonban ma is lehúzzák a chipgyártók.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×