eur:
415.91
usd:
399.89
bux:
0
2025. január 7. kedd Attila, Ramóna
Nyitókép: Tumblr/kaijutegu

Egy terhesség, kétféle szülés

A világon először figyelték meg kutatók, hogy egy háromujjú szkink tojást rak, majd három héttel később elevenszüléssel utódot hoz világra.

A Sydney-i Egyetem kutatói megfigyelték, amint a hüllő három tojást rak, és hetekkel később megszüli kicsinyét - adta hírül a The Guardian című brit napilap honlapja.

"Ez volt az első eset, hogy bárki elevenszülést figyelt meg és ugyanabból a terhességből tojásrakást egy gerinces állat esetében, ez igen-igen szokatlan"

- mondta Camilla Whittington, a Biology Letters folyóiratban közzétett kutatás vezetője.

Whittington szerint a kutatók tudatában vannak annak, hogy e fajok kissé furcsák, mivel kétféle módon szaporodnak: egyes területeken, például az Ausztrália északi részén élő szkinkek elevenszüléssel, a keleti országrészben, Sydney térségben honosok tojásrakással.

"Azt azonban nem tudtuk, hogy egyes egyedek képesek arra, hogy válasszanak aközött, hogy tojást raknak vagy megszülik utódaikat. Elképesztő dolog" - hangoztatta.

Fotó: Wikipedia/Doug Beckers
Fotó: Wikipedia/Doug Beckers

Korábbi kutatásból már kiderült, hogy ha a sydney-i szkinket északra viszik, akkor is tojást rak, és ha az északon élők délre kerülnek, elevenszüléssel hozzák világra csemetéjüket.

"Kíváncsi lennék arra, mi történik akkor, ha pároztatunk egy tojásrakót egy elevenszülővel - mit fognak fiaik vagy lányaik csinálni?"

- mondta Whittington.

Egy Dél-Ausztráliában élő másik szkinkfajtáról szintén kiderült, hogy kétféle módon szaporodik. A bougainville-i szkinkek Kangaroo-szigeten elevenszülők, ám ugyanezen faj, ha a kontinensen él, tojást rak.

A világon csak igen kevés hüllőfajról ismert, hogy mindkét szaporodási módot alkalmazza.

Címlapról ajánljuk
Tálas Péter: az Egyesült Államok praktikus okokból nem fogja elengedni Ukrajna kezét

Tálas Péter: az Egyesült Államok praktikus okokból nem fogja elengedni Ukrajna kezét

"A fő kérdés az, hogy demokratikus országok lesznek-e a meghatározói a jövő világrendjének, vagy az autoriter rendszerek. Nagyon sokan azt gondolják, hogy az autoriter rendszerek lesznek, mert azt látjuk, hogy az autoriter rendszerek jobban megértik egymást" – vélte Tálas Péter, a Nemzet Kiszolgálati Egyetem John Lukács Intézet egyetemi docense az InfoRádió Aréna című műsorában egy új tanulmánykötet kapcsán. Beszélt a világrendváltozás okozta kilátásokról és arról is, hogy az ukrajnai háború tétje, hogy a világban az érdekszféra politika vagy a befolyási övezet politika lesz-e az uralkodó.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.01.07. kedd, 18:00
Aczél Petra
kommunikációs szakértő, a MOME rektorhelyettes
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×