Infostart.hu
eur:
356.02
usd:
312.11
bux:
140135.08
2026. június 30. kedd Pál
Kitolt a természet a méhészekkel és a mézfogyasztókkal is

Kitolt a természet a méhészekkel és a mézfogyasztókkal is

Pusztulnak a méhek, Békés megyében például az állomány 20 százalékát elvitte a betegség – tájékoztatta az InfoRádiót a megyei méhész egyesület elnöke. Haász Ferenc szerint most az időjáráson múlik, hogy lesz-e elég méz idén.

Békés megyében több okra vezethető vissza a méhpusztulás, ami

a méhek 18-25 százalékát érintette

– közölte az elnök.

„Az egyik tényező egyértelműen a Varroa-atka, amely ellen a méhészek egy része későn kezdte el a védekezést. Ennek következményeként pedig már nem egészséges méhekkel mentek telelőbe” - indokolta Haász Ferenc.

A másik ok a kicsit hidegebb tél volt, ami önmagában még nem lett volna olyan nagy gond. Ám a legyengült méhcsaládok ezt a hosszú telelési időszakot a kaptárban töltötték, eközben a méhek szervezetében felszaporodott a salakanyag, aminek a következménye a nozéma kór – folytatta a szakértő.

„Ezek mind hozzájárultak ahhoz, hogy

a méhek minimum 20 százaléka elpusztult Békés megyében,

és az országos adatok is megközelítőleg egyeznek ezzel az aránnyal” - összegezte.

Haász Ferenc szerint még nem lehet tudni, hogy mennyi méz lesz idén.

Kitolt a természet a méhészekkel és a mézfogyasztókkal is

„Mert ugyan a méhcsaládok száma jelentősen csökkent, a mézgyűjtést nagy mértékben befolyásolja az időjárás is. Tehát ha esetleg az akácvirágok nem fagynak el, a repcevirágzás idején jó idő lesz a méhészek számára, akkor csúcsteljesítménnyel ugyan nem büszkélkedhetnek a méhészek, de egy közepes teljesítmény még enne kellenére elérhető” - mondta a Békés Megyei Méhész Egyesület elnöke.

„Ha ezek a körülmények nem kedvezően alakulnak, akkor

elképzelhető, hogy az évtizedek egyik leggyengébb éve lesz az idei”

- hangsúlyozta Haász Ferenc.

A szakember elmondta, hogy Magyarországon egy viszonylag gyenge termelési évben is előállítható a hazai szükséglet, mert bőségesen van magyar méz ahhoz, hogy a hazai igényeket kielégítse.

„Természetesen egy rossz évben drágulhat a méz, emiatt pedig esetleg bejöhet a kevésbé jó minőségű olcsóbb méz is. Éppen ezért mindenkinek termelői mézet érdemes vásárolnia, mert a magyar méhésztársadalomban megbízhat, az általuk termelt mézek minősége kifogástalan” - hangsúlyozta Haász Ferenc.

A Békés Megyei Méhész Egyesület elnöke elmondta, hogy

most van itt az ideje, hogy a kaptárakba benézzenek, és meggyőződjenek a méhcsaládok állapotáról.

Ezután kell az érdekképviseletnek felmérnie a reális helyzetet, és végiggondolnia, hogy milyen kártalanítás járhat a méhészeknek.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
42 fok Magyarországon: soha ilyen meleg nem volt még, megdőlt az abszolút rekord

42 fok Magyarországon: soha ilyen meleg nem volt még, megdőlt az abszolút rekord

Soha ilyen meleg még nem volt, majdnem húsz éve tartotta a csúcsot a közel 41,9 fok. Most sajnos meglett a 42 fok Szécsényben, és a budapesti abszolút rekord is megdőlt, Lágymányoson 41,0 Celsius-fokot mértek ma. De ezek a számok estig még tovább nőhetnek, ami biztos: ez az eddig valaha volt legmelegebb nap Magyarországon.

Szerdától új világ jön a parkolásban, hatalmas kérdőjelekkel

Július 1-jétől jelentősen átalakul a parkolás Budapesten, ahol szinte kizárólag mobiltelefonnal lehet fizetni a parkolásért, emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak. Több autós egyesület is tiltakozik az új rendszer és a készpénzes fizetés ellehetetlenítése ellen.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Végre megindulhat az egyik legszebb magyar épület megmentése, de nem úgy, ahogy eddig tervezték

Végre megindulhat az egyik legszebb magyar épület megmentése, de nem úgy, ahogy eddig tervezték

Újraindul az Iparművészeti Múzeum évek óta elmaradt rekonstrukciója, a beruházást azonban alapos szakmai és műemléki felülvizsgálat előzi meg - írja Facebook-bejegyzésében Szemerey Samu országos főépítész. Az illetékes tárcák és az építészeti államtitkár álláspontja szerint el kell vetni a korábbi kormány által támogatott, historizáló új szárny tervét, és helyette a ténylegesen megvalósult, Lechner Ödön által megálmodott főépület megóvására kell fókuszálni. A munka a homlokzat restaurálásával és a meglévő épület felújításával a tervezési vitáktól függetlenül akár már a közeljövőben megkezdődhet. Szemerey is az előadók sorát gazdagítja a Portfolio Property Investment Forum konferenciáján, tartson velünk ön is!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×