Infostart.hu
eur:
354.91
usd:
311.7
bux:
139468.07
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Ennyi ideig élhetünk

Az emberi élettartam végső határa 115 év lehet egy új amerikai tanulmány szerint, mely évtizedek adatait elemezte - írta a BBC hírportálja a Nature tudományos lap alapján.

A védőoltásoknak, a születés biztonságosabb körülményeinek, a rák és a szívbetegségek gyógyításának köszönhetően a várható élettartam folyamatosan növekszik a 19. század óta. Egy New York-i kutatócsoport az emberi halandóság adatbázisában vizsgálta meg a franciaországi, japán, brit és amerikai "szuperöregek", vagyis a 110 évnél tovább élők adatait, hogy a végső határt megtalálja.

Az adatok azt mutatták, hogy a várható élettartam növekedése a százon felülieknél lelassul, a halálozás legmagasabb életkora pedig már legalább két évtizede stagnál.

Az Albert Einstein Orvostudományi Egyetem kutatója, Jan Vijg elmondta a BBC hírportáljának, hogy a 105 évnél idősebbeknél nagyon kicsi a várható élettartam növekedése, ami azt sugallja, valószínűleg közeledünk az emberi élethossz végső határához.

"A történelem során először láthatjuk, hogy a plafon nagyjából 115 év, szinte lehetetlen túlszárnyalni, tíz földnyi népesség kellene ahhoz, hogy egy adott évben egyetlen 125 évest találjunk, tehát nagyon kicsi erre az esély" - magyarázta Vijg.

A legidősebb, hivatalosan dokumentálható korú ember, aki ezt a számot megközelítette, Jeanne Calment, ő 122 évesen halt meg 1997-ben. A hosszú élet francia ikonja még az Eiffel-torony építése előtt született és találkozott Vincent van Goghgal is.

Linda Partridge, a londoni University College egészséges öregedést kutató intézetének igazgatója szerint "logikailag lennie kell" legfelső korhatárnak, ám szerinte ez az "igen érdekes tanulmány" csak azt írja le, mi történik jelenleg, azt nem, hogy mit hoz a jövő.

A kutatásban elemzett adatok olyan százon túliaktól származtak, akiknek gyerekkorában, a 19. században még arattak a fertőző betegségek - a himlő csak 1980-ban tűnt el a Föld színéről - és a táplálkozás is hiányos volt.

"Nyilván nagyon mást éltek át annak idején, mint amin a most élők keresztülmennek, ám még az is lehet, hogy ez utóbbinak negatív kihatásai lesznek, hiszen ma sok gyerek elhízik és ez jelentősen csökkentheti az élettartamot" - tette hozzá Partridge.

James Vaupel, a Max Planck Demográfiai kutatóintézet igazgatója szerint a 115 éves felső határ túlságosan magas.

Vaupel elmondta, hogy az öregedés legyőzésében az a kihívás, hogy az emberi evolúció nem készült fel a szélsőségesen magas korra. A természetes kiválasztódás évmilliói arra tökéletesítették az embert, hogy fiatal korában legyen képes a túlélésre és a szaporodásra.

Ami fél évszázaddal később vagy még idősebb korban történik - evolúciós története során az ember sose ért meg ilyen magas kort -, az a DNS-ünkben hordozott, fiatal korban fontos instrukciók "mellékhatása" - magyarázta Vaupel, aki szerint az élettartam növelése olyan módszert igényel, ami túlmutat a betegségek gyógyításán és a sejteken belüli öregedést győzi le.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: ijesztő a jelentés a Németországban terjedő extremizmusról

Szakértő: ijesztő a jelentés a Németországban terjedő extremizmusról

Oroszország, Kína, valamint a szélsőjobboldali és szélsőbaloldali csoportok egyaránt növekvő fenyegetést jelentenek Németországra – közölte Alexander Dobrindt német belügyminiszter a belső hírszerzés jelentését bemutatva. Bauer Bence szakértő szerint a trend növekvő, a német társadalom egyre inkább elmozdul az extremizmusok irányába, de a külső fenyegetés is egyre erősebb: orosz szervezésű kibertámadások és szabotázsakciók, iráni, pakisztáni, marokkói titkosszolgálati műveletek terepe lett Németország.

Velkey György János az Arénában: esténként egyszer csak megtelnek a kórházak

Annyira extrém a hőség, hogy a felforrósodott beton miatt a Bethesda Kórházba égési sérüléssel is kerülnek be gyerekek, ezt az intézmény főigazgatója, Velkey György János csecsemő- és gyermekgyógyász mondta az InfoRádió Aréna című műsorában.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Újabb magyar városban találtak azbesztet: azonnali beavatkozást kellett elrendelni Győrben

Újabb magyar városban találtak azbesztet: azonnali beavatkozást kellett elrendelni Győrben

Kiderült, hogy 2020 előtt Győrben is használtak azbeszttel szennyezett, osztrák bányákból származó zúzott követ bizonyos útépítések során - közölte Facebook-posztjában Pintér Bence, a város polgármestere. Bár a legveszélyesebb, murvás utakon nem találtak ilyen szennyeződést, több aszfaltozott utca felületi bevonatában, valamint a lakosok által közterületre kihelyezett zúzalékban jelen van a veszélyes anyag. Az önkormányzat azonnali, átmeneti porlekötő intézkedéseket vezetett be, a milliárdos nagyságrendű, végleges kármentesítéshez azonban itt is állami segítségre lesz szükség.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×