Infostart.hu
eur:
355.64
usd:
311.66
bux:
140238.65
2026. július 2. csütörtök Ottó

A világ leghosszabb rovarát találták meg

A világ eddigi leghosszabb rovarát találták meg Dél-Kínában. A botsáska 62,4 centiméteresre nőtt, több mint 5 centiméterrel nagyobbra, mint az előző csúcstartó - közölte a csengtui székhelyű Nyugat-Kínai Rovarmúzeum igazgatója.

Csao Li a Kuanghszi-Csuang autonóm területen egy kutatói bejárás alkalmával egy hegyi úton lett figyelmes a maga nemében is óriásnak számító példányra. Befogása után vettek méretet róla.

A korábban leghosszabbnak tartott rovart, szintén egy botsáskát, 2008-ban Malajziában találták. Az 56,7 centiméteres ízeltlábút jelenleg a londoni Természettudományi Múzeumban őrzik.

Csao Li a Hszinhua hírügynökségnek elmondta, már 1998-as terepkutatása alkalmával arra számított, hogy sikerül egy minden eddiginél hosszabbra nyúlt rovarral találkoznia, de végül csalódnia kellett. A helyiek pedig beszéltek neki egy nagy rovarról, amelyet körülbelül félméteresnek és mutatóujjnyi vastagnak írtak le.

A világrekorder megtalálásának körülményeiről elmondta, hogy egy 1200 méter magas hegyen gyűjtött éppen rovarokat Liucsou város térségében, amikor a távolban egy mozgó gallyra emlékeztető, méretes árnyékra lett figyelmes. Amint közelebb ment hozzá, döbbenten, de örömmel nyugtázta, hogy egy jókora rovarra lelt, amelynek a lábai olyan hosszúak voltak, mint maga a teste.

A kutató befogta és hazavitte a múzeumba, ahol a botsáska hat petét rakott. Az utódok közül a legkisebb is 26 centiméteresre nőtt. A "szülő" rovar a Phryganistria chinensis Csao nevet kapta, és hamarosan egy részletesebb tanulmány is megjelenik róla.

A botsáskákat kiváló rejtőzködőként írják le, vagyis nem könnyű rájuk találni. Több mint 3000-féle ismert belőlük. Őskori leletekből, kövületekből szakemberek arra következettek, hogy már 40 millió évvel ezelőtt léteztek. Rokonaiknak mondják a csótányokat, a külön rendbe tartozó sáskákat, de úgy tudni, a szöcskékhez és a tücskökhöz is közük van.

Címlapról ajánljuk
Jól jött az enyhülés, de megtépázták az országot a szerdai viharok

Jól jött az enyhülés, de megtépázták az országot a szerdai viharok

Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az InfoRádióban elmondta: több mint 520 helyen volt szükség a tűzoltók beavatkozására országszerte a viharkárok miatt, főként kidőlt fák, leszakadt ágak, villámárvizek és elöntött pincék miatt. A szóvivő arra vonatkozóan is adott pár tanácsot, hogyan vészelhető át az ítéletidő, ha éppen házon kívül ér utol minket.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×