Infostart.hu
eur:
354.32
usd:
309.9
bux:
141741.65
2026. július 2. csütörtök Ottó

Magyar szoftverrel felszerelt űrszonda tart a Mars felé

Magyar fejlesztésű szoftver is működik azon az űrszondán, amelyet a hét elején bocsátottak fel, és amely októberben érkezik meg a Marshoz. A magyar fejlesztés a jövőbeni leszállási helyek feltérképezésében nyújt majd segítséget - mondta a Magyar Tudományos Akadémia Wigner Fizikai Kutatóközpontjának professzora.

"Az Európai Űrügynökség indította el azt a hosszabb időperiódust átfogó programot, ami a jelenlegi tervek szerint két indításból áll. Az első már megtörtén március 14-én, a második pedig 2018-ban lesz. Ez előkészíti és bizonyítja azt, hogy a légköri fékezéseket, a felszínre való leszállást hibátlanul meg tudják csinálni" - ismertette Szalai Sándor.

Közölte: "eddig több mint 40 Mars-kutató szonda indult a bolygóhoz. Ebből az oroszoknak három kudarcot vallott, és az Európai Űrügynökségnek is volt egy szondája, a Mars Express, aminek a leszállóegysége a szétválás után elveszett, megszakadt a kapcsolat vele".

A professzor elmondta, hogy a néhány napja fellőtt űrszondának október 16-án választják le a leszállóegységét. Az akkumulátora nyolc nap alatt le fog merülni, addig meteorológiai méréseket és mágnesestér-jellemzőket mér majd a Mars felszínén.

Az űrszonda elkészítésében magyar szakemberek is részt vettek.

A kutatóállomás két részből áll. Az egyik a leszállóegység, a másik pedig egy keringő egység, amely a rádiójeleket is képes továbbítani a Föld irányába.

"Ezen van egy olyan optikai műszer, ami színes és stereo képeket fog közvetíteni. Ez a domborzat pontos meghatározására szolgál majd. Ennek a szoftverét készítettük mi. Ez azt a célt szolgálja, hogy majd a jövőbeni misszióknál, leszállóegységeknél a felszínt, a terepet alaposabban, részletesebben ismerve meg lehessen határozni azt a pozíciót, ahová leteszik majd a leszállóegységet" - tudatta az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpontjának professzora.

Hanganyag: Domanits András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Még át sem vette a posztot, de Andy Burnham, a brit Munkáspárt következő vezetője – és így leendő kormányfő – máris radikális változást ígér. Közölte, hogy megosztaná a munkanapjait a Downing Street 10 és Manchester városa között, hogy így csökkentse a brit politika és közélet „London-centrikusságát”.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Ukrajna idén jelentősen növelte az Oroszország területére mért légicsapások hatótávolságát és intenzitását, aminek következtében a világ legnagyobb országának csaknem minden második régiójában riasztást kellett elrendelni. Csak az elmúlt héten legalább öt közigazgatási egységben hirdettek rakétaveszélyt a Moszkvától délkeletre fekvő Volgamenti szövetségi körzetben, az asztraháni régióban, valamint az Észak-Kaukázus több területén is - írta a Bloomberg. Andrij Kovalenko, az ukrán Dezinformáció Elleni Központ vezetője értékelte a háború állását az orosz elit szemszögéből – közölte az RBK. Véleménye szerint jelenleg három forgatókönyvet vizsgálnak Moszkvában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×