Infostart.hu
eur:
354.39
usd:
309.98
bux:
141741.65
2026. július 2. csütörtök Ottó

Kétezer kilométernél is többet repülhet megállás nélkül a 3 három grammos madár

Több mint kétezer kilométert is képesek repülni megállás nélkül az apró tüzestorkú kolibrik.

Amerikai ornitológusok a telelőhelyükre tartó, alig 10 centiméteres és három grammos madarak repülését figyelték meg.

A tüzestorkú kolibri (Archilochus colubris) augusztus végén indul el az Egyesült Államok keleti részéből Közép-Amerikába. Az átlagban 62 napig tartó, háromezer kilométeres út a Mexikói-öböl északi partvidékét is érinti. Az, hogy a kolibrik átszelik-e az öblöt vagy a partvonal mentén repülnek, egyelőre nem tisztázott.

Theodore Zentalm, a Hettiesburgban lévő Dél-Mississippi Egyetem munkatársa és kollégái a madarak szárnyfesztávolságán és testsúlyán alapuló számítógépes szimulációk segítségével megállapították, hogy a kolibrik - elsősorban a hímek - 2200 kilométert is képesek megtenni egyhuzamban.

2010 és 2014 között több mint 2700 kolibrit jelöltek meg többek közt adóvevőkkel az alabamai fészekrakó helyeken. Repülési és pihenési szokásaikat így jelkövetés és hálós befogás segítségével is figyelemmel kísérhették.

Beigazolódott a kutatók feltételezése, miszerint az idősebb madarak korábban útnak indulnak és jóval hamarabb, jobb állapotban érkeznek meg céljukhoz, mint a fiatalok. A hímek és a tojók közt nem mutatkozott lényeges különbség. A pihenésre és táplálkozásra szánt idő általában csak 1-4 napig tartott.

A szakértők eredményeiket a The Auk: Ornithological Advances című szaklapban mutatták be.

Címlapról ajánljuk
Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Még át sem vette a posztot, de Andy Burnham, a brit Munkáspárt következő vezetője – és így leendő kormányfő – máris radikális változást ígér. Közölte, hogy megosztaná a munkanapjait a Downing Street 10 és Manchester városa között, hogy így csökkentse a brit politika és közélet „London-centrikusságát”.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Ukrajna idén jelentősen növelte az Oroszország területére mért légicsapások hatótávolságát és intenzitását, aminek következtében a világ legnagyobb országának csaknem minden második régiójában riasztást kellett elrendelni. Csak az elmúlt héten legalább öt közigazgatási egységben hirdettek rakétaveszélyt a Moszkvától délkeletre fekvő Volgamenti szövetségi körzetben, az asztraháni régióban, valamint az Észak-Kaukázus több területén is - írta a Bloomberg. Andrij Kovalenko, az ukrán Dezinformáció Elleni Központ vezetője értékelte a háború állását az orosz elit szemszögéből – közölte az RBK. Véleménye szerint jelenleg három forgatókönyvet vizsgálnak Moszkvában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×