Infostart.hu
eur:
363.88
usd:
324.52
bux:
0
2026. október 15. csütörtök Teréz

Van remény a malária elleni vakcina kidolgozására

Sikerült azonosítani azt az útvonalat, amelyen a malária parazita halálos törzsei belépnek a vörösvértestekbe és megfertőzik azokat. A kulcsot jelentő receptor felfedezése megnyitja az utat célzott vakcinák kidolgozása előtt, mert a belépési mechanizmus a Plasmodium falciparum kórokozó valamennyi ismert törzsénél azonos.

A cambridge-i Wellcome Trust Sanger Intézet kutatói a Nature című tudományos folyóiratban számoltak be a kutatás eredményéről.

A malária parazitája az egyik emberről a másikra az Anopheles szúnyogfajok nőstényének közvetítésével jut át a fertőzött vérrel. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint évente akár 300 millió maláriás eset van világszerte, 2009-ben 781 ezren haltak meg miatta, főként afrikai gyerekek. A halálesetek 90 százaléka történik Afrikában, ennek 92 százaléka öt év alatti gyereket érint.

A malária úgy terjed, hogy miután a fertőzött ember vére a szúnyogba kerül, az egy másik embert megcsípve a nyálában adja át a betegség parazitáját. A paraziták a frissen megfertőzött ember májában maradnak néhány hétig, majd a véráramba jutnak, ahol megfertőzik a vörösvértesteket, majd tovább szaporodnak.

"Megállapításaink váratlanok voltak, és teljes mértékben megváltoztatták, ahogyan a kórokozó benyomulási folyamatát látjuk" - emelte ki Gavin Wright, az intézet munkatársa.

Wright és kutatótársai kísérleteikben megmutatták, hogy a behatolás a parazita egy specifikus molekulájának, ligandumának és a vörösvértest egyik receptorának kölcsönhatásán múlik. Ha sikerül ezt a kölcsönhatást ellehetetleníteni, akkor meghiúsul a kórokozó támadási kísérlete, mert nem lesz képes rést vágni a sejt védőfalán.

Címlapról ajánljuk
Cser-Palkovics András: a kormányzat mintha nem bízna eléggé az önkormányzatokban

Cser-Palkovics András: a kormányzat mintha nem bízna eléggé az önkormányzatokban

Az önkormányzatok a decentralizációra vonatkozó igényét, a régiós és testvértelepülési szintű összefogás szükségességét, az uniós pályázati pénzek megszerzésének fontosságát, a szolidaritási elv megfelelő alkalmazását is kiemelte Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

Magyar Péter videón üzent, máris találkozott Robert Ficóval is Brüsszelben

A Visegrádi Négyek kormányfői külön találkozót tartottak Brüsszelben az EU-csúcs előtt szerdán késő este. Csütörtökön a „Kohézió barátai” csoport, majd az Európai Néppárt vezetői következnek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Szakadnak az ázsiai tőzsdék, ütik a tech papírokat

Szakadnak az ázsiai tőzsdék, ütik a tech papírokat

Durva eladási hullám söpört végig az ázsiai tőzsdéken az amerikai inflációs adat után, a dél-koreai részvénypiac közel 8 százalékot zuhant, ütik a chipgyártók papírjait. A kamatemelési félelmek és a közel-keleti feszültség mellett ma újabb fontos amerikai makroadatokra figyelnek a befektetők. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×