Infostart.hu
eur:
363.79
usd:
324.66
bux:
144454.77
2026. október 15. csütörtök Teréz

Pálinkás József: Itt kizárólag a világszínvonal elfogadható

Újabb három évre Pálinkás Józsefet választották a Magyar Tudományos Akadémia elnökévé, aki az InfoRádiónak adott interjújában elmondta: a kutatóhálózat hatékonyabbá tétele a fő célja, ez akár már folyamatban lévő kutatások leállításával, illetve a kutatók nyugdíjazásával is járhat.

Eredményesnek ítéli az elmúlt három esztendőt a Magyar Tudományos Akadémia újraválasztott elnöke. Ezalatt új akadémiai törvény született, megalkották az új alapszabályt, és jelentősen megváltozott az akadémia működése, igazgatása - foglalta össze Pálinkás József.

Hozzátette azonban, hogy mindennek a megvalósítása csak úgy lehetséges, ha az akadémiai intézményhálózat is átalakul, valamint, ha mindezt a kormány is támogatja.

Pálinkás József jelezte: javaslatot tesz az akadémia 5,1 milliárd forintos többlettámogatására, de az, hogy a kutatásfejlesztést mennyivel segíti a költségvetés, nem az ő döntésén múlik. Ez az összeg egyébként egy fél sportcsarnok, vagy két kilométer rosszul tervezett autópálya megépítésére elegendő csupán - jegyezte meg az elnök.

A pénz tehát rendelkezésre áll, és csak döntés kérdése, hogy fel akarunk-e építeni Magyarországon professzionális kutatóhálózatot, vagy sem - mondta Pálinkás József.

Az elnök szerint a hatékonyságon sokat lehetne javítani. Úgy gondolja, hogy a Magyar Tudományos Akadémián belül akadnak olyan kutatások, amelyek nem ütik meg az elvárt mércét, hiszen itt kizárólag a világszínvonal elfogadható.

A Pálinkás József által fölvetett egymilliárd forintos belső megtakarítás adott esetben bizonyos kutatások leállítását, a kutatók más programokba való bevonását jelentheti. Az elnök szerint az is elképzelhető, hogy lesz olyan terület, ahonnan nyugdíjaznak munkatársakat, különösen akkor, ha elérték a korhatárt.

Konkrét leállítandó kutatásokról, fölöslegessé vált kutatókról az elnök nem beszélt. Miként elmondta, itt általánosabb átalakításról van szó, amit a teljes intézményhálózatnál kell elvégezni.

Akadémiai elnöksége mellett Pálinkás József közreműködött például a felsőoktatási törvény koncepciójának elkészítésében is. Arról, hogy a közeljövőben várható-e tőle hasonló szerepvállalás, azt mondta: ha megkérdezik a véleményét, biztosan elmondja majd, de ha nem kérdezik meg, viszont lát olyasmit, ami az ország kárára lenne, azt szóvá fogja tenni.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Neubauer Katalin: végső soron a munkahelyeket kockáztatja a vagyonadó a jelenlegi formában

Neubauer Katalin: végső soron a munkahelyeket kockáztatja a vagyonadó a jelenlegi formában

A vagyonadó bevezetésének a jelenleg ismert formájában súlyos társadalmi és gazdasági következményei lehetnek – figyelmeztetett az InfoRádióban nyilatkozva a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Neubauer Katalin azt mondta, a vagyonadó tervezetével az a legnagyobb probléma, hogy végső soron nem a magánvagyont, hanem a vállalati vagyont adóztatja meg.

Határozott üzenettel érkezett Magyar Péter az uniós csúcsra

Fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából, egyik ilyen téma a migrációs megbeszélés, a másik pedig a következő hétéves uniós költségvetési keret tárgyalása lesz, ugyanis sok-sok milliárd euróról lesz szó - közölte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Folytatódik az AI-para az amerikai tőzsdéken

Folytatódik az AI-para az amerikai tőzsdéken

Durva eladási hullám söpört végig az ázsiai tőzsdéken az amerikai inflációs adat után, a dél-koreai részvénypiac közel 8 százalékot zuhant, ütötték a chipgyártók papírjait. A rossz hangulat némileg átragadt az európai tőzsdékre is, de itt csak mérsékeltek az esések. A magyar tőzsdén az OTP-ben van a legnagyobb izgalom, a csütörtök nap eleji újabb mínuszok után visszahúzták a bankrészvényt. Az amerikai tőzsdéken is folytatódik az esés, elsősorban a tech papírokat, chipgyártókat, mesterséges intelligencia kapcsolt sztorikat ütik.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×