Infostart.hu
eur:
363.79
usd:
324.66
bux:
144454.77
2026. október 15. csütörtök Teréz

Három éves csökkenés után nő a szervátültetések száma

Tavaly mintegy 14 százalékkal több szervátültetés történt az országban - tájékoztatott a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti klinikájának igazgatója. Langer Róbert szerint a fejlődés a "szakma elhivatottságának" eredménye, de fontos volt az is, hogy a magyarországi transzplantációs szakma erőfeszítéseihez végre politikai támogatás is társult.

A professzor elmondta, hogy a donorszám három éven át folyamatosan csökkent, tavaly viszont 13,6 százalékkal több szervátültetést hajtottak végre az országban.

Langer Róbert közlése szerint a politika korábban soha nem foglalkozott a transzplantáció ügyével, tavaly novemberben azonban Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár a szakma kongresszusán tudakozódott arról, milyen problémák okoznak gondokat a területen.

Az államtitkár a visszajelzések alapján hirdette meg célkitűzéseit: a várólisták feltöltését, a donorszámok fokozását, a tüdőtranszplantáció hazahozatalát, a laikus közönség és a szakma tájékoztatását, valamint a Eurotransplanthoz való csatlakozás lehetőségét.

Ez utóbbi kapcsán Langer Róbert elmondta, hogy a tárgyalások pozitív légkörben kezdődtek. Mindkét fél azon van, hogy minden problémát elsimítsanak. A professzor ezek közül az adatszolgáltatás rendszerének mielőbbi rendezését emelte ki.

Szerinte reális célkitűzés, hogy jövő évtől átmeneti, majd egy év múlva végleges tagja legyen Magyarország az Eurotransplantnak. A teljes csatlakozás után várhatóan a szervek 80 százaléka marad országon belül, és az esetek 20 százalékában történik majd szervcsere. A kulcsszó az esélyegyenlőség, hogy a csere által a magyar betegeknek ugyanolyan túlélési esélyeik legyenek, mint mondjuk egy osztrák betegnek - hangsúlyozta a professzor.

A laikus közönség és a szakma tájékoztatása kapcsán is jelentős lépések történtek - mondta Langer Róbert. Ezt bizonyítja múlt vasárnapi élődonoros fórumuk is, ahol bejelentették: az élődonoros transzplantációk aránya hosszú éveken keresztül 5 százalék körül volt Magyarországon, míg az elmúlt évben ez az arány már meghaladta a 13 százalékot. Az európai átlag 2009-ben 18,3 százalék volt - tette hozzá összehasonlításképp a professzor.

Hazahoznák a tüdőtranszplantációt

Langer Róbert szerint ez az emelkedés egyrészt világtendencia, ugyanis egyre többen ismerték fel, hogy hosszabb távon jobb az élődonor, másrészt a magyar szakemberek szervezési képességének és elhivatottságának eredménye. A professzor ennek kapcsán beszélt arról is, hogy a közelmúltban egy nap alatt három gyermeken végeztek - egyikükön élődonoros - veseátültetést, amely azért is különleges, mert az országban évente átlagosan 15 veseátültetést végeznek gyermekeken, most pedig egy nap alatt hármat.

A tüdőtranszplantációnak jelenleg minden fázisa - a szervkivételtől az utógondozásig - a Semmelweis Egyetemhez kötött, a beültetést azonban külföldön végzik. A bécsi átültetés minden rászoruló magyar beteg számára adott lehetőség, de az osztrák fővárosban drágább a műtét. A helyzet rendezése érdekében az Eurotransplant is azt szeretné, ha e műtéteket hazahoznák - tette hozzá Langer Róbert.

Közlése szerint a donorszám növelésében az Országos Vérellátó Szolgálat égisze alatt működő szervkoordinációs iroda tett komoly erőfeszítéseket. A terv az, hogy a spanyol modellhez hasonló koordinátori rendszer épüljön ki Magyarországon. Ehhez a felmérések szerint országosan 45 koordinátorra lenne szükség a donort adó kórházakban.

Kísérleti jelleggel négy-hat helyen már elindították ezt a rendszert, amelynek eredményességét számok igazolják - mondta a professzor, példaként említve, hogy az egyik nagy megyei kórházban, ahol 2009-ben egyetlen donáció történt, a rendszer bevezetést követően, 2010-ben már tizenkettő.

A várólisták feltöltéséről is folynak a tárgyalások - mondta Langer Róbert, kiemelve, hogy a hasi szerveknél nincs ilyen gond, a mellkasi szerveknél viszont már óriási a probléma. A helyzet rendezése érdekében felvették a kapcsolatot a kardiológusokkal, hogy kiépítsenek egy olyan működőképes rendszert, "amelyben látni, kinek van szüksége szívátültetésre".

A transzplantáció gazdasági szempontból is kifizetődő - mondta a professzor. Magyarázata szerint a veseátültetés már egy éven belül megtérül, mivel - összes költségét tekintve - jóval olcsóbb, mint a dialízis. Életmentő szervek esetében pedig a beteg élete a tét, így etikai és emberségességi szempontból az nem lehet pénzkérdés - szögezte le.

Címlapról ajánljuk
Neubauer Katalin: végső soron a munkahelyeket kockáztatja a vagyonadó a jelenlegi formában

Neubauer Katalin: végső soron a munkahelyeket kockáztatja a vagyonadó a jelenlegi formában

A vagyonadó bevezetésének a jelenleg ismert formájában súlyos társadalmi és gazdasági következményei lehetnek – figyelmeztetett az InfoRádióban nyilatkozva a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Neubauer Katalin azt mondta, a vagyonadó tervezetével az a legnagyobb probléma, hogy végső soron nem a magánvagyont, hanem a vállalati vagyont adóztatja meg.

Határozott üzenettel érkezett Magyar Péter az uniós csúcsra

Fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából, egyik ilyen téma a migrációs megbeszélés, a másik pedig a következő hétéves uniós költségvetési keret tárgyalása lesz, ugyanis sok-sok milliárd euróról lesz szó - közölte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Folytatódik az AI-para az amerikai tőzsdéken

Folytatódik az AI-para az amerikai tőzsdéken

Durva eladási hullám söpört végig az ázsiai tőzsdéken az amerikai inflációs adat után, a dél-koreai részvénypiac közel 8 százalékot zuhant, ütötték a chipgyártók papírjait. A rossz hangulat némileg átragadt az európai tőzsdékre is, de itt csak mérsékeltek az esések. A magyar tőzsdén az OTP-ben van a legnagyobb izgalom, a csütörtök nap eleji újabb mínuszok után visszahúzták a bankrészvényt. Az amerikai tőzsdéken is folytatódik az esés, elsősorban a tech papírokat, chipgyártókat, mesterséges intelligencia kapcsolt sztorikat ütik.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×