Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Mégsem áll le az űrturista program: kanadai a következő jelölt

A következő űrturista 2009 szeptemberében indulhat a Nemzetközi Űrállomásra - jelentette be kedden a Space Adventures elnevezésű amerikai cég, amely a Szojuz orosz űrhajókon lévő turistahelyeket értékesíti az orosz Roszkoszmosz űrügynökség megbízásából.

A bejelentés azért nagyon érdekes, mert Charles Simonyi tavaszi útja után az illetékesek többször nyomatékosították: az űrturista-program leáll, mivel a májusban elindított 20. expedíció tagjaival most először hatra bővül a Nemzetközi Űrállomás személyzete, a Szojuz űrhajókon pedig nem lesz hely az űrturistáknak.

A jelölt nevét nem közölték és azt sem, hogy mennyibe kerül majd a kirándulás. A magyar származású Charles Simonyi második űrutazásáért már 35 millió dollárt fizetett.

A Space Advertures mindössze annyit közölt: az illető vállalkozó, és hamarosan megkezdi a felkészülést, hogy a Szojuz TMA-16 fedélzetén a 21. űrexpedícióval elindulhasson Bajkonurból.

A legelső űrturista Dennis Tito amerikai állampolgár volt 2001-ben, a következő évben egy dél-afrikai, majd 2005-ben újra egy amerikai tehetett turistautat a világűrben. Az első női űrturista, az iráni származású, amerikai Anousheh Ansari 2006-ban indult útnak, őt követte Charles Simonyi. Valamennyien mintegy 20 millió dollárt fizettek kedvtelésükért.

Richard Garriott, a hatodik magán űrutas tavaly szeptemberben járt a Nemzetközi űrállomáson, neki már 30 millió dollárt kellett fizetnie gyermekkori álmai teljesüléséért.

A hetedik a sorban újra Charles Simonyi volt - egyben az első, aki magánemberként kétszer eljutott a világűrbe. Idén márciusban tett második útja azonban már 35 millió dollárjába került. Úgy tűnik, ennek ellenére nem bánta meg, mert visszatérte után azt mondta, csak azért nem folytatja, mert megígérte feleségének, hogy több űrutazás nincs.

Címlapról ajánljuk

Felszálltak a román F-16-ok a drónok ellen

Két drónt észleltek, majd semmisítettek meg szombat este román katonai pilóták a Fekete-tenger felett - közölte szombat este az Agerpres hírügynökség Radu Miruta ügyvivő védelmi miniszter bejelentése alapján.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Tisza-kormány: kiderült, miről tárgyalt Magyar Péter és Zelenszkij, megvan mikor mutatják be a 2027-es költségvetést

Tisza-kormány: kiderült, miről tárgyalt Magyar Péter és Zelenszkij, megvan mikor mutatják be a 2027-es költségvetést

Magyar Péter szerint Magyarország szempontjából sem mindegy a Trump és Putyin közötti dízelalku: ha Washington az orosz dízelexportról állapodott meg, akkor nehezen indokolható, hogy Magyarország ne kapja meg újabb egy évre az orosz kőolajra vonatkozó szankciós mentességet. A pénteken zárult brüsszeli uniós csúcson a legnehezebb pénzügyi kérdésekben nem született áttörés, a 2028-2034-es költségvetés vitája akár decemberre tolódhat. Magyar Péter egy interjúban elmondta, hogy Zelenszkij arra kérte, a négyszemköszt tartott brüsszeli egyeztetésükön, hogy az ukrán kukorica áthaladhasson Magyarországon. A magyar kormányfő szerint ennek nincs akadálya, amennyiben az el is hagyja az országot Nyugat-Európa felé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×