Infostart.hu
eur:
384.62
usd:
329.3
bux:
116560.1
2026. január 8. csütörtök Gyöngyvér

Néhány év, és lesz oltás a bőrrák ellen

Jó hír a napimádóknak: néhány éven belül nemcsak krémmel védekezhetnek a káros UV-sugárzás ellen, hanem egyszerű injekcióval is - legalábbis ezt ígéri egy ausztrál kutató.

Ian Frazer nem kevesebbet állít, minthogy megalkotta a vakcinát, amely hatékonyan véd a bőrrák kialakulása ellen. A Queenslandi Egyetem professzora kollégáival együtt egyébként már korábban egy, a méhnyakrák elleni injekció kifejlesztésében is segédkezett.

A legújabb vakcinát egyelőre csak állatokon tesztelték, de a vizsgálatok jól sikerültek, így a professzor szerint az embereken végzett kutatások is hamarosan elkezdődhetnek, így akár öt éven belül elérhetővé válik a szer.

A professzor szerint évente több ezer ember életét lehet megmenteni a vakcinával, amelyet 10 és 12 év közötti gyerekeknek lehetne beadni, hogy későbbi életük során ne fejlődjön ki szervezetükben a halálos kór.

A szakértő szerint a szer azt a nyálkahártyán és a bőrön elváltozást okozó papillomavírust támadja, amely a testben lappangva a rendellenes sejteket rákos sejtekké tudja változtatni.

Szakértők azonban figyelmeztetnek: a szer nem minden fajta bőrrákra lehet hatásos, ezért még mindig az a legtöbb és legjobb, amit tehetünk, hogy megfelelően védekezünk a nap káros sugarai ellen.

Címlapról ajánljuk
Szakértő az ukrajnai békefenntartókról: Moszkva beleegyezése nélkül nem sokat érnek a biztonsági garanciák

Szakértő az ukrajnai békefenntartókról: Moszkva beleegyezése nélkül nem sokat érnek a biztonsági garanciák

A franciák és a britek 30 ezer katonát állomásoztatnának Nyugat-Ukrajnában: közös nyilatkozatban összegezte az európai tettre készek koalíciója, milyen biztonsági garanciákkal támogatnák Ukrajna biztonságát a háború lezárása után. A párizsi találkozón megállapodás született egy tűzszünet-ellenőrzési mechanizmus létrehozásról és békefenntartók küldéséről Nyugat-Ukrajnába – mondta az InfoRádióban Bendarzsevszkij Anton.

Szakértő: ennyi hó már a téli guminak is sok, inkább a tömegközlekedést válasszuk

A jövő héten még hidegebb lesz, ezért ehhez a lehűléshez alkalmazkodva kell kezelni a nyomást az abroncsokban, mert csak megfelelő nyomásérték alatt működik jól a gumi – mondta az InfoRádióban a Magyar Gumiabroncs Szövetség elnöke. Morenth Péter szerint nagyobb mennyiségű hó esetén már az sem vehető teljesen biztosra, hogy a téli abroncs megfelelő segítséget tud nyújtani.
Elfogyott a lendület, mínuszban zárt Amerika

Elfogyott a lendület, mínuszban zárt Amerika

Jól teljesítettek az elmúlt napokban a tőzsdék, tegnap az USA-ban rekordokat döntöttek a vezető részvényindexek, Ázsiában viszont inkább negatív mozgások voltak ma jellemzők. A befektetők a geopolitikai eseményekre figyelnek, az USA venezuelai akciója után a Trump-adminisztráció több opciót is vizsgál Grönland megszerezése érdekében - eközben pedig zajlanak a tárgyalások az ukrajnai háború lezárásáról is. A geopolitikai bizonytalanság közepette az európai indexek vegyes elmozdulásokat mutatnak, a magyar piac viszont újabb történelmi csúcsot állított be. Az USA-bana Nasdaq tudott csak nagyon enyhe pluszban zárni, a másik két index mínuszosan tért nyugovóra, megtörve ezzel az év eleje óta tartó lendületet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×