Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla

Csontot és porcot is gyógyíthat az őssejt

Törött csontokat és sérült porcokat hoznak helyre brit kutatók reményei szerint a páciens saját őssejtjei. A kutatók kifejlesztenek egy bioaktív vázat, amely megvédi a testbe juttatott őssejteket, és egyúttal arra készteti őket, hogy a csontba vagy porcba épüljenek be - olvasható a BBC honlapján.

Az Edinburgh-i Egyetem csoportja reméli, hogy az új technológiát, amely vérből és csontvelőből származó őssejteket használ fel, két éven belül pácienseken is tesztelhetik. Az eljárás az osteoarthritisben (más néven arthrosis, az izületi porcok károsodása) szenvedők állapotát is jelentősen javíthatja.

A Brendon Noble által vezetett csoport eredetileg a nehezen gyógyuló porcsérülések és a súlyos traumákból, például motoros balesetekből származó csonttörések "kijavítását" tűzte ki célul.

A siker kulcsa abban áll, sikerül-e rávenni az őssejteket arra, hogy a mostoha körülmények között is beépüljenek. A lefolytatott kísérletek nagy része arra irányult, hogy megtalálják, mi módon késztethetők az őssejtek arra, hogy egy adott sejttípussá alakuljanak át a laboratóriumban.

"A következő szakaszban innovatív utakat kell találnunk, hogy ugyanerre bátorítsuk az őssejteket az emberi testen belül is" - magyarázza Noble. - "Hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy a testben lévő sejtek nem rajonganak ezért."

A váz egy meglehetősen merev hálós szerkezetből áll, melyet olyan gyógyszerrel vonnak be, vagy itatnak át, amely segít az őssejteket rabul ejteni.

Noble és munkatársai csontvelőből és vérből származó vérképző őssejtekből próbálnak csontképző sejteket tenyészteni. Az őssejtek kinyeréséhez tehát nincs szükség sebészeti beavatkozásra.

A kidolgozás alatt álló eljárás fontosságát jelzi, hogy Noble szerint minden második ember átesik élete során ortopédiai műtéten.

Ha működőképes lesz az új technológia, és a váz nem lökődik ki, akár az eddig gyógyíthatatlan, tumor által okozott csonthiányokra is megoldást adhat.

Címlapról ajánljuk
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×