Infostart.hu
eur:
368.16
usd:
317.92
bux:
146437.81
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka

Gyorsabban szakad darabokra Afrika

A korábbi becsléseknél gyorsabban válik le Kelet-Afrika "szarva" a kontinens többi részétől - állapították meg az Oxfordi Egyetem geológusai. A folyamat utolsó szakaszát hatalmas földrengések és vulkánkitörések kísérik majd - mondta az InfoRádióban az ELTE Geofizikai tanszékének tanára.

A folyamat alapjairól Horváth Ferenc közölte: ezen a területen a kéregrészek egymáshoz képest elmozdulnak, ami töréshez vezet.

Afrika egy nagy áramlási cella tetején "ül", az áramlás fokozatosan húzza a fölötte lévő földkéreg-lemezt, ennek következtében egy hasadékvölgy alakul ki, földrengések kíséretében.

Afrikának ez a szeglete előbb-utóbb leszakad majd, Kelet-Afrika szarva egy kis, önálló kontinens lesz, helyén a Vörös-tengerhez hasonló tenger alakul majd ki, ami most még csak egy hasadékvölgy.

Az elszakadás a mai országok közül elsősorban Etiópiát, Eritreát és Szomáliát érinti.

A távolodás sebessége néhány centiméter évente, de az angol kutatók megállapításában éppen az az új, hogy a szakadás jóval korábban bekövetkezik majd, mint ahogyan azt korábban gondolták - hangsúlyozta az egyetemi tanár.

Horváth Ferenc szerint globálisan a legkellemetlenebb az intenzív vulkáni tevékenység lesz, ami óriási mennyiségben juttat a légkörbe üvegházhatású gázokat, elsősorban szén-dioxidot és metánt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Kettészakadt a magyar atlétika” – Tajti-Márton Anita új emberként a fejlődő magyar atlétika élén

„Kettészakadt a magyar atlétika” – Tajti-Márton Anita új emberként a fejlődő magyar atlétika élén

A Magyar Atlétikai Szövetség rendkívüli tisztújító közgyűlésén az olimpiai bronzérmes és fedettpályás világbajnok súlylökő Tajti-Márton Anitát választották meg a szervezet új elnökének, aki 38 szavazatot kapott, míg ellenfele Kovács Zoltán, a MATE-GEAC eddigi szakosztályvezetője 27-et. Tajti-Márton Anita az InfoRádióban azt mondta, reméli, sikerül a kettészakadt atlétatársadalmat egyesíteni. Teljes körű átvilágítás jön a sportági szövetségben, új szakmai program is készül.

Nem kevesebb mint negyven napirendi pont a kormányülésen

Köztük az önálló Országos Környezetvédelmi Főhatóság létrehozása, a korábban beharangozott szigorítások a környezetvédelmi szankcióknál, illetve egy eddig nem látott mértékű országos fásítási program is – közölte a miniszterelnök a Facebook-oldalán közzétett videójában. A szerdai napon ül a kormány.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×