Infostart.hu
eur:
369.51
usd:
319.4
bux:
147749.55
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka

Erősen károsítja a hallást az MP3-lejátszó

A mai tinédzserek 30 évvel hamarabb megsüketülhetnek, mint a szüleik. Ugyanis MP3-lejátszójukon annyit és olyan hangosan hallgatnak zenét, hogy az súlyos károkat okoz a hallásukban.

A brit hallástani kutatóintézet munkatársai megállapították, hogy azok a fiatalok, akik egyfolytában fülhallgatón át élvezik a hangos zenét, folyamatosan rombolják a hallásukat.

A 16 és 25 év közötti fiatalt több mint fele naponta legalább egy órát használja MP3 lejátszóját, és majdnem 20 százalékuk hetente legalább 21 órát áldoz ennek a szenvedélyének. 68 százalékuk azonban nem tudta, hogy ezzel károsítja a hallását.

A kutatók szerint a mai fiatalok - szüleikkel ellentétben - nem a hetvenes éveikben számíthatnak arra, hogy gyengül a hallásuk, hanem már negyvenes korukban.

A 105 decibelt meghaladó hangerősség ugyanis már károsítja a hallást. A lejátszók pedig akár 120 decibel elérésére is képesek.

Címlapról ajánljuk
Fel kell készülni, ha belenyúl a kormány az Otthon Startba, 101 millió forintba is kerülhet egy 50 milliós hitel
Hitelszakértői figyelmeztetés

Fel kell készülni, ha belenyúl a kormány az Otthon Startba, 101 millió forintba is kerülhet egy 50 milliós hitel

Bizonytalanságot okozhat a még engedéllyel nem rendelkező lakásprojektekben, hogy a kiemelt beruházások építési engedélyeztetését átmenetileg felfüggesztették. Azok a vevők, akik az államilag támogatott Otthon Start hitellel számolva kötöttek előszerződést, különösen nehéz helyzetbe kerülhetnek, ha a projekt csúszása alatt szigorodnak a program feltételei – mondta el az InfoRádióban Garam Dániel, a Money.hu hitelszakértője.

Kiderült, honnan teremthetne forrást az egészségügyre és az oktatásra a Tisza-kormány

A GDP 4,7 százaléka szabadítható fel átcsoportosítással a költésgvetésben a GKI Gazdaságkutató Zrt. legújabb elemzése szerint. Molnár László vezető kutató az InfoRádiónak azt mondta, hogy összességében 4000 milliárd forintot, az idei hiánynak körülbelül a kétharmadát lehetne megspórolni a jövő évi költségvetésben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×