Infostart.hu
eur:
363.44
usd:
324.95
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács
Kozák Danuta, az aranyérmes magyar négyes tagja a női kajaknégyesek 500 méteres versenyének döntője után a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpián a Sea Forest Kajak-kenu Pályán 2021. augusztus 7-én. Kozák Danuta pályafutása hatodik ötkarikás aranyérmét szerezte.
Nyitókép: Kovács Tamás

Kozák Danutánál egyetlen magyar nő sem szerzett több olimpiai aranyat

Kozák Danuta – a női K-2 500-on Bodonyi Dórával megszerzett bronza után – a négyessel megnyerte pályafutása hatodik olimpiai bajnoki címét. Ezzel csupán Gerevich Aladár előzi meg a magyar olimpikonok közül.

A tokiói játékok előtt Kozák Danuta két londoni és három riói aranyérmével összesen öt arannyal állt, a nők között a harmadik helyet foglalta el az örökranglistán Keleti Ágnes és Egerszegi Krisztina mögött. Szombat hajnalban mindkettőjüket megelőzte.

A nyári olimpiák történetében 36 sportoló szerzett eddig legalább hat aranyérmet, Kozák Danuta kilencedik nőként csatlakozott ehhez a különleges társasághoz, érdekes, hogy közülük rajta kívül még ketten, a német lovas, Isabell Werth és az amerikai úszó, Katie Ledecky szereztek aranyat most Tokióban.

A kajak-kenu sport szereplői közül mindössze a német legenda, Birgit Fischer (8 arany, 4 ezüst) nyert több aranyérmet, mint Kozák Danuta. A magyar bajnoknő 6–1–1-es olimpiai éremsora megegyezik a sportág legsikeresebb férfi versenyzőjéével, a svéd Gert Fredrikssonéval.

A legsikeresebb magyar olimpikonok

ARANY EZÜST BRONZ ÉREMSZÁM

Gerevich Aladár vívó (1932–1960) 7 1 2 10

Kozák Danuta kajakozó (2008–2020) 6 1 1 8

Kovács Pál vívó (1936–1960) 6 0 1 7

Kárpáti Rudolf vívó (1948–1960) 6 0 0 6

Keleti Ágnes tornász (1952–1956) 5 3 2 10

Egerszegi Krisztina úszó (1988–1996) 5 1 1 7

Címlapról ajánljuk
Generációváltás zajlik a magyar a gazdaságban

Generációváltás zajlik a magyar a gazdaságban

Tovább gyorsult a generációváltás a magyar cégvilágban: miközben 2025-ben már negyedik éve tovább csökkent a cégek és az új cégalapítások száma is, a fiatalabb generációk súlya tovább nőtt az új vállalkozásokban. A „Z” generáció lett a magyar cégalapítás új motorja az OPTEN elemzése szerint – erről beszélt az InfoRádióban Alföldi Csaba Tamás, a cég információs szakértője

Orbán Viktor: ma rombolás zajlik, és nem tudni, lesz-e ebből valaha építkezés

Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a digitális polgári körök (DPK) első országos táborában, hozzátéve: jelenleg nem látszik, lesz-e a rombolásból valaha építkezés. Azt ígérte: december végére újjászervezett, versenyképes párt lesz a Fidesz.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Súlyos zavargások Franciaországban és más európai államokban – Percről percre követjük az eseményeket

Súlyos zavargások Franciaországban és más európai államokban – Percről percre követjük az eseményeket

Vasárnap Franciaország a szombati erőszakos tüntetések következményeivel szembesül: egy demonstráló meghalt, több száz rendőr megsérült, és több mint 1800 embert őrizetbe vettek. Több nagyvárosban fosztogatások és gyújtogatások voltak, Limoges történelmi városházája nagyrészt megsemmisült, Emmanuel Macron pedig országos beszédet jelentett be. A zavargásokra Donald Trump és Giorgia Meloni is reagált, miközben Belgiumban, Olaszországban, Portugáliában és Albániában is folytatódtak a társadalmi feszültségekhez kapcsolódó megmozdulások. Ebben a cikkünkben percről percre követjük a vasárnapi eseményeket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×