Infostart.hu
eur:
355.16
usd:
307.33
bux:
133325.81
2026. június 10. szerda Gréta, Margit
Schäfer András a labdarúgó Európa-bajnokság A csoportjának harmadik, utolsó fordulójában játszott Skócia - Magyarország mérkőzésen a stuttgarti MHP Arénában 2024. június 23-án. A magyar válogatott a 101. percben szerzett góllal 1-0-ra legyőzte Skóciát, ezzel megőrizte esélyét a nyolcaddöntőbe jutásra.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Voltak a címeres mezhez méltatlan periódusok – így látták a főszereplők a magyar-kazahot

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a sok újonc, akiket meghívott és bevetett az idei négy felkészülési mérkőzésen, frissességet hozott a magyar labdarúgó-válogatottba, amely kedden 3-1-re legyőzte a kazah csapatot Debrecenben.

„Nem voltunk elégedettek az első félidőben nyújtott produkcióval. Olyan gólt kaptunk rögzített helyzetből, amit megakadályozhattunk volna. Ugyan nekünk is volt lehetőségünk, de nem használtuk ki. A másodikban harcosabb mentalitással mentünk ki a pályára, ennek köszönhetően uraltuk a meccset és fordítottunk” – kezdte értékelését a magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakember.

„Sok konfliktus volt a játékosok, sőt, még a kispadok között is. A kazahok győzni akartak, de túl vehemensen játszottak, ezért kerültek emberhátrányba. Mi viszont

a meccs bizonyos periódusaiban rosszul olvastuk a játékot,

például tíz ember ellen tarthattuk volna többet a labdát, hogy még jobban kifárasszuk a kazahokat” – tette hozzá.

Rossi az MTI érdeklődésére beszélt Szoboszlai Dominikról is, ugyanis korábbi terveivel ellentétben végül nem cserélte le a csapatkapitányt. Mint elárulta, az volt megbeszélve, hogy pihenteti a meccs végén, de sokáig 1-1 volt az állás, ezért

a Liverpool futballistája szeretett volna végig a pályán lenni,

hogy segítse a társait. A 61 éves tréner úgy vélte, a végén már látszott rajta a fáradtság a hosszú szezon végén, emiatt nem tudott olyan minőséget hozni, mint szokott, de nagy szívvel játszott, ami a többiekre is hatással volt.

„Ez a négy meccs megmutatta, miben kell fejlődni, mely posztokon kisebb a merítési lehetőség. Összességében jó munkát végeztünk, semmiben nem voltunk gyengébbek az ellenfeleinknél, de ennél bonyolultabb lesz a helyzet ősszel, amikor hozzánk hasonló riválisokkal játszunk majd, talán kicsit jobbakkal is. Ott százszázalékosan végig koncentrálnunk kell. Mivel nem tartozunk a tíz legjobb válogatott közé, nekünk nem szabad könnyedén állni egy Kazahsztán elleni meccshez sem” – tekintett előre a szakvezető, aki szerint a nemzeti együttesnek többnyire jó játékosai vannak, akad néhány nagyon jó és egy világklasszis.

Rossi két fiatalról hosszabban is beszélt újságírói kérdésre. A két gólpasszt adó Szűcs Tamásnak szerinte nagyon jó tulajdonságai vannak, „intelligens és iszonyatosan gyors”. Úgy vélte, ha a debreceni középpályás fejlődik azokban a szegmensekben, melyeket négyszemközt kifejtett neki, akkor nagyon jó játékos lesz belőle. Kovács Bendegúz kapcsán a remek bal lábát, a labdakezelését és a kemény munkavégzését emelte ki. Utóbbival kapcsolatban megjegyezte, fontos lesz számára, hogy rendszeresen futballozzon a holland Alkmaarban, de a posztján nagy a verseny a válogatottban is, mert a kezdőnek számító Varga Barnabás mellett Bárány Donátra is számít.

A magyar válogatott szeptembertől már a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban játszik tétmérkőzéseket, elsőként 25-én Ukrajnát fogadja a Puskás Arénában.

Címlapról ajánljuk
Pénteken érvénybe lép a migrációs paktum – Nemcsak Magyarország görget maga előtt tartozásokat

Pénteken érvénybe lép a migrációs paktum – Nemcsak Magyarország görget maga előtt tartozásokat

Nemcsak a fizikai infrastruktúra kialakítása okoz gondokat több uniós tagországnak, hanem a jogi átültetés kapcsán is jelentkeznek bizonyos gondok – mondta az InfoRádióban a Migrációkutató Intézet igazgatója az Európai Unió Migrációs és Menekültügyi Paktumáról. Marsai Viktor figyelmeztetett: ha a magyar kormány nem lesz hajlandó végrehajtani a paktum kötelezően előírt intézkedéseit, akkor a napi egymillió eurós bírság továbbra is „ketyegni fog”, sőt akár még kötelezettségszegési eljárás is indulhat Magyarországgal szemben.

„Három hét alatt” – Elkészült az uniós pénzek érkezését lehetővé tévő törvényhegy

Történelmi jelentőségű törvénycsomag az Országgyűlésben – jelentette be Magyar Péter kedd este a Facebook-oldalán közzétett videóban annak kapcsán, a kormány benyújtotta az európai uniós forrásokhoz való hozzáférés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló javaslatot.
inforadio
ARÉNA
2026.06.10. szerda, 18:00
Gál Katalin
a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete elnök-igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. június 10. 09:32
2026. június 10. 09:24
×
×