Infostart.hu
eur:
362.13
usd:
322.27
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly
A Ferencváros labdarúgócsapatának edzése az FTC-MVM Sportközpontban 2025. október 22-én. A csapat másnap az osztrák Red Bull Salzburg vendégeként lép pályára az Európa-liga alapszakaszának harmadik fordulójában.
Nyitókép: Bodnár Boglárka

A tökutolsó legyőzte a Fradit az Üllői úton

A Groupama Arénában 2-1-re kikapott a Zalaegerszegtől a címvédő Ferencváros a labdarúgó Fizz Liga 11. fordulójának vasárnap esti mérkőzésén.

A ZTE sereghajtóként kezdte a mérkőzést, de győzelmével a tizedik helyre lépett előre, s így az Újpest a kiesést jelentő 11. pozícióba esett vissza.

A Ferencváros másodszor kapott ki a bajnokságban, mindkét vereségét a Groupama Arénában szenvedte el.

Az első három percben a hazaiaktól Varga Barnabás, a vendégektől Skribek Alen is betalálhatott volna, előbbi játékos kétszer is, de mindhárom lehetőség kimaradt. A Ferencváros mezőnyfölényben futballozott ugyan, de az első félidőben Dibusz Dénesnek három védésre is szüksége volt, hogy ne a Zalaegerszeg szerezzen vezetést. Amikor ugyanis a házigazda elveszítette a labdát, a zalaiak gyorsan játszották át a középpályát, a kapu előtt azonban hiányzott a pontos befejezés. Aztán a 34. percben mégis a zöld-fehérek kerültek előnybe, a góllövőlistát vezető

Varga Barnabás közelről emelt a léc alá,

megszerezve nyolcadik találatát a bajnokságban. A vezetésnek azonban sokáig nem örülhetett a bajnok, mert a 42. percben Skribek Alen egyenlített. A középpályás Joao Victorral és Maxsuell Alegriával közösen játszotta át az ellenfél védelmét.

Robbie Keane vezetőedző a szünetben három cserével jelezte elégedetlenségét, de fordulás után még inkább bosszankodhatott, mivel az 55. percben a vendégek bal oldali védője, José Calderón is betalált. A spanyol légiós Cadut és Szalai Gábort is könnyedén cselezte ki, mielőtt ballal a bal alsó sarokba lőtt. A hátralévő időben a zalaiak nem álltak vissza védekezni, és gyakori ellentámadásokkal veszélyeztettek, a Ferencvároson pedig a csütörtöki Salzburg elleni Európa-liga-győzelem után leginkább a fáradtság érződött.

A zalaiak 1972 óta csupán az ötödik győzelmüket ünnepelhették a fővárosban a zöld-fehérek ellen.

Címlapról ajánljuk
Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban
BL élőben

Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban

A Liverpool a török Fenerbahce otthonában lép pályára, az AEK Athén a Real Madridot fogadja a mai BL-játéknap két 18.45-kor kezdődő találkozóján. A négy magyar válogatott játékos közül Szoboszlai Dominik kezd, Kerkez Milos, valamint Varga Barnabás és Vitális Milán a cserepadon ül – egyelőre.

Ügynökakták – Magyar Péter odaszúrt az egykori elitnek

Magyar Péter miniszterelnök az ügynökakták három irattípusának nyilvánosságra hozatala után úgy látja, most már nyilvánvaló lehet mindenki számára, hogy az elmúlt évtizedekben az akkori politikai és gazdasági elit miért nem tette elérhetővé a dokumentumokat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×