Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Budapest, 2020. október 5. A Groupama Aréna, a Ferencvárosi TC labdarúgó stadionja a IX. kerület, Üllői út 129-ben. MTVA/Bizományosi: Róka László
Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Róka László

Csúcsrangadó a Groupama Arénában

A bajnoki cím sorsát jelentősen befolyásoló mérkőzést rendeznek a labdarúgó OTP Bank Liga hétvégi, 30. fordulójában, a címvédő és listavezető Ferencváros ugyanis a második helyen álló Puskás Akadémiát fogadja szombaton a Groupama Arénában.

A két csapat között jelenleg három pont a különbség, azaz a zöld-fehérek lépéselőnyben vannak, s ha ezúttal is nyernek, három körrel a zárás előtt behozhatatlannak tűnő előnyre tesznek szert. A szezon eddigi két egymás elleni meccsén egy-egy győzelmet arattak a felek, a nyolcadik fordulóban, Budapesten 3–0-ra a Fradi, a 19.-ben, Felcsúton 1–0-ra a Puskás nyert.

„Kemény mérkőzésre számítunk. Tiszteljük az ellenfelet, és úgy vélem, ők is tisztelnek bennünket – nyilatkozott klubja honlapján Wojciech Golla, a vendégek lengyel válogatott hátvédje. – Mindent megteszünk majd azért, hogy legyen esélyünk visszaelőzni a zöld-fehéreket. Nagy meccs lesz, a szezon hajrájában a legfontosabb összecsapásunkra készülünk. Mindenkinek készen kell állnia, nagyon oda kell majd figyelnünk mindenre.”

Kiemelte: a rivális az utóbbi mérkőzésein sok gólt szerzett, így nagyon nehéz csatára számít védőként.

„Minőségi játékosok alkotják a Ferencváros támadósorát, de felkészülten várjuk az összecsapást, és remélem, sikerül megállítanunk őket. A védekezés nemcsak a hátvédek feladata, csapatként kell jó teljesítményt nyújtanunk” – fogalmazott.

Az FTC a bajnokságban kilencmeccses veretlenségi sorozatban van, és otthon egyedül a – hozzá hasonlóan kupadöntős – Pakstól kapott ki a mostani idényben.

Matematikailag még a harmadik helyen álló tolnaiak is megszerezhetik a bajnoki címet, akik ezúttal – a forduló vasárnap esti zárómérkőzésén – a Fehérvár otthonában lépnek pályára. Bár a vendégeknek az előző fordulóban, Győrben megszakadt a hosszú veretlenségi sorozatuk, a hét kör óta nyeretlen Fehérvár vendégeként még így is favoritnak számítanak.

Az idén még veretlen és már negyedik győriek az Újpest otthonában folytathatják nagyszerű sorozatukat, míg az ötödik MTK a kiesés elkerüléséért küzdő, utolsó előtti Debrecen vendége lesz, ugyancsak szombaton.

A Lokinak még reális esélye van a bennmaradás kiharcolására, a sereghajtó Kecskemétnek azonban kisebb csodára lenne szüksége ahhoz, hogy meghosszabbítsa élvonalbeli tagságát. Gera Zoltán csapata kilenc forduló óta nem tud győzni, jelenleg hét pontra van a már bennmaradást érő tizedik helytől, és akár már most megpecsételődhet a sorsa. Vasárnak az ugyancsak veszélyzónás Nyíregyházát fogadják a lila-fehérek, a tizedik helyen álló Zalaegerszeg pedig Diósgyőrbe látogat.

OTP Bank Liga, 30. forduló:

szombat:

  • Újpest FC–ETO FC Győr 13.00
  • Debreceni VSC–MTK Budapest 15.30
  • Ferencvárosi TC–Puskás Akadémia FC 19.30

vasárnap:

  • Diósgyőri VTK–Zalaegerszegi TE FC 13.30
  • Kecskeméti TE–Nyíregyháza Spartacus FC 16.00
  • Fehérvár FC-Paksi FC 18.30

A tabella:

  1. Ferencvárosi TC 29 17 8 4 58-27 59 pont
  2. Puskás Akadémia FC 29 17 5 7 48-32 56
  3. Paksi FC 29 15 7 7 60-43 52
  4. ETO FC Győr 29 12 10 7 44-33 46
  5. MTK Budapest 29 12 6 11 49-44 42
  6. Diósgyőri VTK 29 10 10 9 37-44 40
  7. Újpest FC 29 8 12 9 31-38 36
  8. Fehérvár FC 29 8 7 14 34-43 31
  9. Nyíregyháza Spartacus FC 29 8 6 15 26-48 30
  10. Zalaegerszegi TE FC 29 7 9 13 34-41 30
  11. Debreceni VSC 29 8 5 16 47-55 29
  12. Kecskeméti TE 29 4 11 14 27-47 23
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×