Infostart.hu
eur:
364.38
usd:
324.81
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Szabó László, a szervező Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) és a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ) elnöke beszédet mond a Magyar Parasport Napjáról (MPN) Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott sajtótájékoztatón 2025. február 12-én.
Nyitókép: MTI/Bodnár Boglárka

Szabó László: a Magyar Parasport Napjának a legfontosabb üzenete a büszkeség

Nyolcadik alkalommal rendezik meg a Magyar Parasport Napjának rendezvényeit február 22-én, az idén a rehabilitációs intézmények lesznek a fókuszban – ismertette az InfoRádióban Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke.

2018-ban rendezték meg először a Magyar Parasport Napját, amit minden politikai párt támogatott és megszavazott az Országgyűlésben – emlékeztetett a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke. Szabó László kiemelte: ez az egység és együttműködés vonz be minden évben új partnereket a rendezvénysorozatba, idén a rehabilitációs intézetek, kórházak kaptak kiemelt szerepet. A főszervező abban bízik, hogy február 22-ről idővel mindenkinek a magyar parasport napja jut majd eszébe, része lesz az életében valamilyen módon.

Tájékoztatása szerint a Magyar Parasport Napja eseményeihez a Magyar Paralimpiai Bizottság 20 millió forinttal járul hozzá, emellett az Aktív Magyarországért Program támogatásában is részesül, így összességében 40-45 millió forint jut események szervezésére óvodáknak, általános iskoláknak és szociális intézményeknek. Tavaly 570 intézmény vett részt a programban, köztük felsőoktatási intézmények, önkormányzatok és sportegyesületek is.

Szabó László szólt arról is, hogy a magyar parasportolók felelősségteljesen képviselik a közösségüket, nem utasíthatnak vissza egyetlen felkérést sem: interjút adnak, közös fotót készítenek. "A sportsiker fontos, és arra büszkék vagyunk mindannyian, de legalább ennyire fontos, hogy a parasportolók viselkedésükkel, megjelenésükkel, szóhasználatukkal példaként képviseljék közösségüket a többségi társadalomban" - hangsúlyozta a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke.

Kiss Péter Pál és Fojt Sára - a Magyar Parasport Napja nagykövetei
Kiss Péter Pál és Fojt Sára - a Magyar Parasport Napja nagykövetei
KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×