Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Pars Krisztián kalapácsvető a Gyulai István Memorial nemzetközi atlétikai versenyen Székesfehérváron 2016. július 18-án.
Nyitókép: MTI/Bodnár Boglárka

Befejezi a magyar olimpiai bajnok

Befejezi pályafutását az olimpiai bajnok, világbajnoki ezüstérmes kalapácsvető, Pars Krisztián.

A Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) honlapjának beszámolója alapján a szervezet pénteki díjátadó gáláján búcsúztatták el a sportolót, „akit 42 évesen is csak a sorozatos sérülések tudtak leparancsolni a pályáról, pedig szentül elhatározta, hogy idén még nekiveselkedik az ötödik olimpiájának. Tizenhét műtét után”.

Pars legnagyobb sikere a 2012-es londoni olimpián elért aranyérme volt, emellett kétszeres vb-ezüstérmes és ugyancsak kétszeres Európa-bajnok. Doppingvétség miatt kapott másfél éves eltiltása után sorozatosan problémákkal, sérülésekkel küzdött.

„Nekem Krisztián nagyon sokat jelentett az aktív évei alatt. Nagyon sok inspirációt és tanácsot adott nekem, amiért csak hálás tudok lenni. Igazából végigkísérte a sportkarrieremnek a felnőtté válását, nagyon örülök, hogy egy ilyen edzőtársam volt, mint ő” – méltatta elődjét az olimpiai ezüstérmes Halász Bence a gálán az M4 Sportnak.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×