Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: Pexels.com/Markus Spiske

Juhász Dorkáék már a női NBA elődöntőjében!

A magyar játékos bár manapság sérüléssel bajlódik, most mégis szükség volt rá, és játszott.

Juhász Dorka csapata, a Minnesota Lynx a párharc második mérkőzésén is legyőzte a Phoenix Mercuryt, így bejutott az észak-amerikai női kosárlabda-bajnokságban (WNBA) elődöntőjébe.

Az alapszakaszban a második helyen végzett a minneapolisi együttes, amely a vasárnapi első meccsen 102-95-re nyert, szerdán pedig, szintén hazai pályán, magabiztosan, 101-88-ra bizonyult jobbnak ellenfelénél.

Juhász Dorka az elmúlt időszakban sérüléssel küzdött és az alapszakasz utolsó két meccsén, illetve a rájátszás első összecsapásán sem lépett pályára, ezúttal viszont már egy percet kapott edzőjétől és ezalatt egy lepattanót szerzett.

A Lynxben Napheesa Collier játszott kiemelkedően, 42 ponttal segítette csapatát, melyben a Győr kanadai légiósa, Bridget Carleton 12 pontot szerzett.

A szerdai találkozó az utolsó volt a legendás Diana Taurasi számára. A 42 éves, hatszoros olimpiai bajnok kosaras tíz pontot ért el utolsó tétmérkőzésén.

A Minnesota Lynx az elődöntőben a Connecticut Sunnal csap össze, míg a másik ágon az alapszakaszgyőztes New York Liberty a címvédő Las Vegas Acesszel csatázik. A párharcok az egyik fél harmadik sikeréig tartanak.

Juhászék az első meccset közép-európai idő szerint hétfőn 2.30-kor vívják.

Címlapról ajánljuk
Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×