Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
vívás
Nyitókép: David Madison/Getty Images

Már több mint 110 sportoló csatlakozott a kettőskarrier-programhoz

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tavaly októberben életre hívott kettőskarrier-programja által nyújtott mentális és sporttudományos segítségről és a civil élet adta kihívások is szóba kerültek pénteken a témában tartott kerekasztal-beszélgetésen.

A program célja az egyénre szabott támogatás kialakítása, szolgáltatások közötti priorizálás a sportoló rendelkezésére álló támogatások feltérképezésével. A programhoz eddig már több mint 110 sportoló - köztük több mint 20-an a párizsi olimpiára készülnek - és 24 felsőoktatási intézmény csatlakozott - olvasható a MOB honlapján.

"A MOB programja a sportolókat a felsőoktatás terén - például az egyéni tanrend kialakításában -, a karriertervezésben, sporttudományi szolgáltatások területén vagy akár mentális támogatással segíti. A program a MOB saját forrásaiból működik, ahhoz a felsőoktatási intézmények mellett a szponzorok is szívesen csatlakoznak" - mondta Fábián László, a szervezet főtitkára.

"Régóta kerestem egy jó sportpszichológust, ebben nekem nagy segítségemre volt a MOB programja, amelynek köszönhetően megtaláltam azt a személyt, akihez hetente járok, és már érzem a fejlődésemet" - emelte ki az evezős Pétervári-Molnár Bendegúz.

"A program nekem főképpen egészségi téren, rehabilitációban és regenerációban segít, de nagyon hasznosak az egyetemi tanulmányaim során nyújtott támogatások is, hiszen a rengeteg versenyzés és edzőtábor mellett egyéni tanrendre van szükségem" - fejtette ki Pigniczki Fanni ritmikus gimnasztikázó.

Hegyi Zomilla évtizedes kajakos élsportolói múltjában, majd a civil életbe való áttérésben szerzett tapasztalatokra építve ad karrierépítő tanácsadást.

"A több lábon állás a nagyobb sikerek felé vezet, ebben segít a MOB kettőskarrier-programja, amit szívből ajánlok az élsportolóknak" - jelentette ki a korábbi kajakos világbajnok.

A MOB kettőskarrier-programjának Pigniczki Fanni és Pétervári-Molnár Bendegúz mellett tagja többek közt Halász Bence atléta, Koch Máté és Márton Anna vívó, Salim Omar tekvondós, Losonczi Dávid és Ligeti Dániel birkózó, Tóth Krisztián cselgáncsozó, Czifra Lili és Mészáros Krisztofer tornász, Angyal Dániel és Leimeter Dóra vízilabdázó, valamint Németh Nándor úszó.

(A nyitókép illusztráció.)

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Elkészült az első magyar Nemzeti Rugalmassági Jelentés, amely a hazai villamosenergia-rendszer rugalmassági igényeit és a rugalmasság kiaknázása előtt álló lehetséges piaci akadályokat elemzi. E szerint a rendszer közép- és hosszú távú rugalmasságában nincs strukturális jellegű hiány a hagyományos gáz- és olajtüzelésű erőművi portfólió és az ipari akkumulátoros villamosenergia-tárolók várt terjedése mellett, a fogyasztói igény növekedését lekövető rugalmasság kielégítése azonban kockázatos lehet a reggeli és esti csúcsban, a naperőművi termelés kiesése esetén pedig akár a napközbeni órákban is. A Mavir vezetésével készült jelentés fontos üzenete, hogy a jogszabályi és szabályzati környezet felülvizsgálata és módosítása is szükséges a rugalmassági potenciál teljes kiaknázásához, ahogyan a fogyasztók ösztönzöttségének megteremtése is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×