Infostart.hu
eur:
375.61
usd:
317.97
bux:
127364.02
2026. február 26. csütörtök Edina
Debrecen, 2023. november 18.Szilágyi Zoltán, a debreceni csapat edzője a kézilabda női Bajnokok Ligája csoportkörének 8. fordulójában játszott DVSC Schaeffler - CSM Bucuresti mérkőzésen a debreceni Hódos Imre rendezvénycsarnokban 2023. november 18-án.
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

A DVSC sikeredzője nem éri be a dicséretekkel, most már tovább akar jutni a BL-csoportkörből

Szilágyi Zoltán elégedett a debreceni női kézilabdacsapat eddigi teljesítményével a Bajnokok Ligája csoportkörében, hiszen több bravúrra is képesek voltak a sorozatban. A szakember az InfoRádióban elmondta: a továbbjutás szempontjából kulcsfontosságú lesz a hétvégi Buducsnoszt elleni idegenbeli meccs, amelyen szintén szeretnének jó eredményt elérni.

A DVSC női kézilabdacsapata október végén, hazai pályán óriási bravúrt elérve hét góllal legyőzte a Brestet a Bajnokok Ligája csoportkörében, múlt hét végén viszont 38-28-ra kikapott a francia együttes vendégeként. A hajdúsági klub – három győzelemmel, egy döntetlennel és öt vereséggel – a még továbbjutást érő hatodik helyen áll a csoportjában.

Szilágyi Zoltán, a DVSC vezetőedzője azt mondta az InfoRádió Hetes című magazinműsorában, hogy októberben meglepetésszerű győzelmet arattak a 2021-ben BL-döntős Brest ellen, amely azon a mérkőzésen is esélyesebb volt náluk. Mint fogalmazott, egy ekkora bravúrt nagyon nehéz ilyen rövid időn belül megismételni, a múlt heti találkozón pedig már egyértelműen látszódott, mekkora a különbség a két csapat között játékerőben. Hozzátette: szerettek volna idegenben is szoros meccset játszani, ez azonban ezúttal nem sikerült.

A szakember szerint az első félidőben még jól teljesítettek a debreceni játékosok, tudták tartani a lépést a hazaiakkal, a második játékrészben viszont a brestiek kihasználták a hibáikat, és több esetben is sikeresen „leindították” őket.

Ahogy teltek a percek, egyre több hibával játszott a DVSC és folyamatosan nőtt a különbség. Szilágyi Zoltán elismerte, hogy a meccs végére „eléggé szétesett” a játékuk, a végeredményt pedig reálisnak tartja. Megjegyezte: bízott benne, hogy partiban tudnak lenni a franciákkal, most azonban nem sikerült meglepetést szerezniük.

Sokan leírták őket

A debreceni együttes vezetőedzője felidézte: amikor biztossá vált, hogy a Győr és az FTC mellett ők is szerepelhetnek a BL-ben, sokan azt gondolták, pont nélkül zárják a csoportkört,

sőt voltak olyanok is, akik azt hangoztatták, felesleges elindulniuk a sorozatban.

Ehhez képest túlszárnyalták az elvárásokat, és hét pontot gyűjtöttek eddig. A szakember szerint jobban teljesítenek az elvártnál, megmutatták, hogy nem ijednek meg a nagyobb csapatoktól sem.

Nem titkolta, a szezon kezdete előtt azt a célt tűzték ki, hogy szeretnének továbbjutni a csoportjukból, és tudták, hogy ehhez hazai pályán mindenképpen le kell győzniük a Sävehofot, valamint a Buducsnosztot is. Mindkét meccset megnyerték: a svédek ellen 32–29-re, míg a montenegróiak ellen 27–22-re győztek. Szilágyi Zoltán úgy véli, nemcsak a Brest elleni hazai győzelem, hanem a CSM Bucuresti elleni idegenbeli döntetlen is nagy bravúr volt. Az eddigi eredményeknek nagyon örül, viszont vasárnap újabb kulcsfontosságú összecsapás vár rájuk a Buducsnoszt otthonában.

Sorsdöntő meccs következik

A szakember bízik benne, hogy jól helytállnak majd Podgoricán is, ahol már egy döntetlennel is elégedett lenne, mert azzal nagy lépést tennének a továbbjutás felé. A hétvégi BL-mérkőzés előtt azonban még szerdán a Vác vendége lesz a DVSC a Magyar Kupa 4. fordulójában, és azt a találkozót is nagyon komolyan veszik a hajdúságiak.

Szilágyi Zoltán képesnek tartja a csapatát arra, hogy megtartsa a hatodik helyet a BL-csoportjában, szerinte ez reális célkitűzés. Megjegyezte:

a továbbjutás nem elvárás, de most már csalódottak lennének, ha nem sikerülne.

Mint mondta, nagy siker az, amit eddig elértek, hiszen először szerepelnek a Bajnokok Ligájában, tulajdonképpen tanulóév a mostani. Úgy indultak neki a szezonnak, hogy minél többet szeretnének fejlődni, ehhez képest nagyon közel kerültek a továbbjutáshoz, ami óriási fegyvertény.

A debreceni játékosokra felfigyeltek a legnagyobb csapatok is, amit jól bizonyít, hogy a következő idénytől már a francia Metz együttesében játszik majd Vámos Petra, a magyar válogatott irányítója. A 23 esztendős, junior Európa-bajnok játékost kivásárolták a debreceni kontraktusából, és három évre írt alá a 25-szörös francia bajnokhoz.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Rendkívüli tanárpénz – a KSH-számok korrekciója miatt vált szükségessé a bruttó 152 ezer forintos juttatás

Rendkívüli tanárpénz – a KSH-számok korrekciója miatt vált szükségessé a bruttó 152 ezer forintos juttatás

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a csütörtöki Kormányinfón részletesen is elmagyarázta, miért, mikor és miért ennyi pénz járt a hazai pedagógusoknak, mint amennyit a szerdai miniszterelnöki bejelentés tartalmazott. A közlésből kiderült: csak a tanárok számára kedvező irányba tévedhet a statisztika, és 2031-ig ez így is marad.

Bendarzsevszkij Anton: legkésőbb novemberig lehet áttörés az orosz–ukrán béke ügyében, de nem a fronthelyzet miatt

Az olyan befolyásoló körülmények, mint az időjárás alakulása vagy az energetikai infrastruktúra állapota, egyre inkább a béke, a kompromisszum irányába terelheti az ukránokat, Oroszország szempontjából pedig egyáltalán nem mindegy, milyen eredményt hoz a novemberi, amerikai félidős kongresszusi választás – mondta az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×