Nyártól a Metz HB együttesében folytatja pályafutását Vámos Petra, a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében szereplő DVSC Schaeffler irányítója.
Ábrók Zsolt, a DVSC Kézilabda Kft. ügyvezetője a Sport TV Harmadik Félidő című műsorában jelentette be, hogy a franciák a hajdúsági klub és a magyar válogatott meghatározó játékosát kivásárolták kontraktusából, így nyártól a BL-ben a négyes döntőbe jutásra esélyes metzieknél szerepel.
A szerződés három évre szól.
Szombaton a DVSC Schaeffler 38-28-ra kikapott a Brest Bretagne vendégeként a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének kilencedik fordulójában.
Vasárnap egyébként a Vác saját közönsége előtt hatalmas hajrát bemutatva 28-28-as döntetlent játszott a horvát Podravka Koprivnica együttesével a női kézilabda Európa-liga csoportkörének első fordulójában.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa szerint a Hormuzi-szoros körüli események hatásai elsősorban az olajtermékek, és nem a nyersolaj piacán érzékelhetők. Deák András úgy véli: a térség jelentős finomítói kapacitásai miatt az olajtermékek piaca érzékenyebb, miközben több arab ország a nyersolaj egy részét alternatív útvonalakon is exportálni tudja.
A korrekció napja lehet a péntek a forint piacán, miután az elmúlt napok jelentős gyengülését kiváltó olajár-emelkedés megtorpant. A Brent árfolyama több dollárral csökkent, az euró-forint jegyzése a csütörtöki 365 körüli szintekről erős korrekcióba kezdett. A magyar valutának emellett némi támaszt adhat, hogy az energiaársokk hatására a piac kevesebb MNB-kamatvágást áraz, miközben a kereskedők továbbra is a közel-keleti fejleményeket, az amerikai vámfenyegetéseket, a dollár mozgását és a kötvényhozamokat figyelik.