Infostart.hu
eur:
375.01
usd:
317.13
bux:
127083.87
2026. február 26. csütörtök Edina
Nyitókép: Pixabay

Elhunyt Ormai László

Életének 92. évében, hétfőre virradóra elhunyt Ormai László mesteredző, a Magyar Edzők Társasága korábbi elnöke, a Statisztika PSC asztaliteniszklub megalapítója, a Magyar Asztalitenisz Szövetség tiszteletbeli alelnöke – tájékoztatott a Magyar Edzők Társasága.

Ormai László sokoldalú sportember volt, ifjúsági labdarúgóként például eljutott a Budapest-válogatott kerettagságáig. Fő sportágával, az asztalitenisszel már közgazdasági egyetemista korában elkötelezte magát. 1954-ben került a Központi Statisztikai Hivatal alkalmazásába, ahol a KSH dolgozóival a hivatal folyosóján kezdte meg a csapatépítést. Négy év alatt az NB I-be vezette játékosait, újabb tíz év elteltével, 1968-ban pedig először lett bajnok a Statisztika PSC női csapata.

„Laci bácsi” játékosaival 40 magyar bajnokság megnyerése mellett 25-ször hozhatta haza a Marczibányi térre a Bajnokcsapatok Európa Kupáját. Szeretett klubjában 2000-ig töltötte be a vezetőedzői tisztséget, majd a klub elnöke lett. Sokrétű tapasztalatait az utóbbi évtizedekben mindinkább a Magyar Edzők Társasága elnökeként, majd tiszteletbeli elnökeként kamatoztatta.

A Marczibányi téri csarnok 2020-tól hivatalosan is az ő nevét képviseli.

Ormai László kiemelkedően sikeres edzői és sportvezetői tevékenységét 17 kitüntetéssel is elismerték. Többek között a MOB Életmű-díját, a Bay Béla díjat, az Olimpiai Érdemérmet és a Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét is átvehette.

Ormai Lászlót a Magyar Asztalitenisz Szövetség és a Magyar Edzők Társasága is saját halottjának tekinti. A temetéséről később intézkednek.

Címlapról ajánljuk

Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bizonyos gumifogalmak segíthetnek Oroszországnak győzelemként eladni bizonyos megegyezéseket, Ukrajnának pedig egy írott garanciarendszer lehet a reménye arra, hogy az orosz nyomás legalább katonailag csökken – értékelt az InfoRádió Aréna című műsorában Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Értékelte a magyar-ukrán kapcsolatok rendezésének, a magyar érdekek képviseletének lehetőségeit is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×