Infostart.hu
eur:
381.13
usd:
321.51
bux:
128077.17
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina
Szilágyi Liliána a riói nyári olimpia női 200 méteres pillangóúszásának elődöntője után a Rio de Janeiró-i olimpia Uszodában 2016. augusztus 9-én. Szilágyi a tizedik helyen zárt.
Nyitókép: MTI/EPA/Esteban Biba

Súlyos bejelentést tett Szilágyi Liliána

Nem tér vissza az úszáshoz a sportolónő, aki az utóbbi időben már nem az eredményeivel szerzett magának hírnevet.

Szilágyi Liliána egy évvel ezelőtt állt a nyilvánosság elé azzal, hogy az édesapja hosszú évekig, súlyosan bántalmazta, kontroll alatt tartotta őt, valamint az édesanyját és húgát, Gerdát. Az elhangzottak miatt a férfi becsületsértés miatt beperelte, és az ügyben kapcsolati erőszak gyanúja miatt rendelt el nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Az eljárás jelenleg is tart.

Az úszónő most az nlc.hu-nak adott interjút, és ebben egyenek mellett azt is közölte, "már nem térek vissza az úszáshoz, és ezt a döntést is sokkal hamarabb meg akartam hozni”. Mint fogalmazott,

már 2016-ban ki akart szállni az úszásból, de akkor nem engedték neki.

"Mindenki azt mondta, hogy nem, most vagy a csúcson, most kell folytatni. Sajnos akkor még nem voltam annyira szabad és erős, hogy azt mondhassam a körülöttem lévő felnőtteknek, hogy én ezt tényleg abba akarom hagyni" – mondta Szilágyi Liliána. A tokiói olimpia még érdekelte volna, de a Covid miatti halasztást már nem tudta kivárni, mégis visszament Győrbe, mert "előtte nem búcsúztam el rendesen az úszástól, nem köszöntem el attól az énemtől".

A víz hiányzik neki, de a sport nem, mert soha nem tette boldoggá az úszás. "Én nem akartam úszni. Balerina, színésznő vagy énekesnő akartam lenni, csak az apám elhatározta, hogy úsznom kell" – jelentette ki az úszónő.

Szerinte Magyarországon az élsport, főleg az úszás, olyan, mintha munkatáborban lennél. "Azt tapasztaltam az úszószövetségben, hogy elveszik a személyiségedet, az akaratodat. Ha teljesítesz, azért se jár sok jó, de ha nem hozod az eredményeket, akkor viszont egy egész ország gyűlölni fog" – mondta, és hozzátette, javult valamennyit a helyzet, megjelentek olyan edzők, meg olyan csapatok, akik elkezdték a régi rendszert felszámolni. Illetve az úszószövetség elnöke, Wladár Sándor is rengeteg olyan lépést tett már meg, ami fel tudja oldozni a rendszert az önmaga hibái alól.

"Remélem, hogy eljutunk arra a szintre, amikor nem az lesz az elsődleges dolog, hogy mindenáron teljesíts, akkor is, ha belepusztulsz, akkor is, ha elveszíted önmagad, akkor is, ha boldogtalanná válsz" – mondta Szilágyi Liliána.

Címlapról ajánljuk
Hortay Olivér: egy V4-egység mentén kialakuló koalíció törölheti el a brüsszeli karbonadót és annak kiterjesztését

Hortay Olivér: egy V4-egység mentén kialakuló koalíció törölheti el a brüsszeli karbonadót és annak kiterjesztését

A Századvég legújabb elemzése szerint Brüsszel a világ legmagasabb karbonadóival terheli az uniós energiatermelőket, ami az elhibázott szankciós politikával együttesen az amerikai és a kínai ipari villamosenergia-árak kétszeresére emeli az európai árakat. Egy uniós erőműnek 2024-ben háromszor annyit kellett fizetnie egy tonna kibocsátott szén-dioxid után, mint egy amerikai, és ötször annyit, mint egy kínai energiavállalatnak – mondta az InfoRádióban a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitikai üzletágvezetője, Hortay Olivér.

Szakértő: jogszerűtlen a Mercosur-egyezmény, Németország mégis valamiért nagyon akarja

Az Európai Bizottság az Európai Parlament jóváhagyása nélkül is alkalmazni akarja a Mercosur szabadkereskedelmi megállapodást. Ehhez már az is elegendő lenne, ha egy Mercosur-ország ratifikálná a szerződést –- nyilatkozta az InfoRádióban Máthé Réka Zsuzsánna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézet tudományos munkatársa.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
Mindenki a dollárra figyel, de közben szép csendben menetel a forint is

Mindenki a dollárra figyel, de közben szép csendben menetel a forint is

Valóságos devizapiaci hullámvasútnak lehettünk szemtanúi az elmúlt két hétben. A legfontosabb mozgások a dollárban történtek, az amerikai deviza körüli bizalom megingása és az erősödő „Hedge America” narratíva miatt. A dollár többéves mélypontok közelébe gyengült az euróval és a forinttal szemben is, bár azóta némi korrekció látható az árfolyamokban.  A hét második felében a fókusz részben átfordult a Fed jövőbeli elnökének személye körüli bizonytalanságra: Kevin Warsh Trump általi jelölése és a jegybankár a korábban várt laza monetáris politikai rezsim kockázatának enyhülése erősödő pályára állította a dollárt. A forint piacát az elmúlt napokban szintén nagy kilengések jellemezték, ez alól pedig a mai nap sem jelent kivételt. A magyar deviza erősen kezdte a napot az euróval és a dollárral szemben is, az árfolyam mindkét piacon 1 egységnél többet csökkent ma már.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×