Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig
Nádas Bence (b) és Kopasz Bálint ünnepel, miután megnyerték a férfi kajakkettesek 500 méteres számáta kajak-kenu világbajnokságon, a kanadai Dartmouthban 2022. augusztus 7-én.
Nyitókép: Darren Calabrese

Nádas Bence: ez az igazi diadal

Hazaérkezett kedd délelőtt a kanadai Halifaxból a magyar kajak-kenu válogatott, amely az olimpiai számokban két arany- és egy bronzérmet nyert. A kajak kettes 500 méteren Kopasz Bálinttal világbajnok Nádas Bence az InfoRádiónak elmondta, hogy a döntőre nagyon összeállt a párosuk, és minden úgy sikerült, ahogy azt eltervezték.

Nádas Bence úgy véli, csapattársával, Kopasz Bálinttal – akivel korábban a tokiói olimpián is együtt indultak, akkor még 1000 méteren – a versenyekre nagyon jól összeáll a párosuk, főként a döntő futamokra, és most is ez történt. Amikor mindketten remek formában vannak, fizikálisan és mentálisan is, „hihetetlen” jól tud „muzsikálni” alattuk a hajó – jegyezte a világ- és Európa-bajnok kajakozó. Ennek köszönhetően Halifaxban is akkor vezettek, amikor kellett, és akkor voltak a leggyorsabbak, amikor a leggyorsabbnak kellett lenniük - tette hozzá.

A riválisokat illetően elárulta, általában próbálja kizárni azt, hogy kik vannak mellettük és mit csinálnak. Azt sejtette, hogy a későbbi ezüstérmes litván páros menni fog, miután vezérevezősük egy sprinter, valamint azt sem felejtette el, hogy a jobbjukon a tokiói aranyérmes ausztrálok vannak, akiket nem volt szabad tempóban elengedniük, hogy aztán ne tudják őket behozni. A remek rajt után erős „utazót” mentek, az utolsó száz pedig „brutálisan” jól sikerült, a cél előtti 60-70 méteren végül a vezetést is átvették, majd győztek – idézte fel a sportoló.

Nádas Bence szerint nem vitás, hogy tavalyi ötkarikás játékok után, ahol Kopasz Bálinttal negyedikek lettek, a mostani kanadai kajak-kenu világbajnokságon felértek a csúcsra, a páros számára azonban a következő nagy cél továbbra is az olimpia. Párizs előtt viszont lesz még egy fontos állomás, jegyezte meg, nevezetesen, a kvóták mederszerzése a jövő évi duisburgi vb-n, noha egyelőre csak a jövő héten induló müncheni multisport Európa-bajnokságig „látnak”.

A jelenleg 26 éves sportoló nem Kanadában szerezte első világbajnoki címét, hanem még 2014 nyarán, Moszkvában. Utóbbi különlegességét az adja, hogy akkor – 18 évesen – minden idők legfiatalabb felnőtt világbajnoka lett. Megjegyezendő, ugyanebben az évben tavasszal az ifik között szintén aranyérmes lett Szegeden. Nádas Bence azonban hozzátette: hamar realizálódott benne, hogy

az igazi kihívás, megmérettetés mindig az olimpiai számokban van,

és amikor ilyenben ér el sikert az ember, „az az igazi diadal” – főleg, ha ez ráadásul olimpián jön össze.

A Nádas Bencével készült teljes interjú az InfoRádió Ötkarika című műsorában lesz hallható péntek este fél 8 után.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×