Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 13. szombat Anett, Antal
ball on the green field in soccer stadium. ready for game in the spot light
Nyitókép: FotografieLink/Getty Images

Már a FIFA-nál is terítéken van a transznemű sportolók ügye

Több más világszervezethez hasonlóan a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) is felülvizsgálja a transzneműekre vonatkozó szabályait.

A FIFA egyik szóvivője kedden jelentette be, hogy zajlanak a szakértői egyeztetések, melyek során a Nemzetközi Olimpiai Bizottság novemberben megjelent, erre vonatkozó tanulmányát is figyelembe veszik.

"Orvosi, jogi és tudományos szempontból is körüljárjuk a témát" - tette hozzá a FIFA illetékese.

A vizes sportokat tömörítő szövetség, a FINA vasárnap Budapesten jelentette be, hogy transznemű versenyzők nem indulhatnak női szakágakban, majd a rögbit irányító IRL is hasonlóan döntött. A kerékpársportot összefogó UCI a múlt héten az addiginál alacsonyabb tesztoszteronszintet határozott meg részvételi feltételként. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) elnöke, Sebastian Coe közölte, van esély arra, hogy követik a FINA politikáját, erről az év folyamán a WA tanácsa dönt majd.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Béremeléssel és külföldi toborzással kezelnék a létszámhiányt az ukrán hadseregben - Háborús híreink szombaton

Béremeléssel és külföldi toborzással kezelnék a létszámhiányt az ukrán hadseregben - Háborús híreink szombaton

Zelenszkij béremeléssel és külföldi önkéntesek toborzásának bővítésével kezelné az ukrán hadsereg létszámhiányát. Az alap katonai bér harmadával, 30 ezer hrivnyára nő, a fronton harcoló gyalogosok akár havi 300 ezer hrivnyát is kaphatnak. Közben az EU továbblendítette Ukrajna és Moldova csatlakozási tárgyalásait, míg Oroszország szerint az ukrán dróntámadások gazdasági károkat okoznak, de Moszkva azt állítja, gyorsan helyreállítják azokat. Nagy-Britannia eközben bejelentette, hogy 2027-ig teljesen betiltaná az orosz eredetű dízel és repülőgép-üzemanyag importját.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×