A címvédő Manchester City 2-0-ra nyert a városi rivális Manchester United otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának szombati rangadóján.
A meccs elején Eric Bailly öngóljával a vendégek szereztek vezetést, majd a szünet előtt Bernardo Silva volt eredményes.
A City története során a nyolcadik bajnokiját nyerte az Old Traffordon, egyetlen Premier League-riválisa otthonában sem diadalmaskodott ilyen sokszor.
Ez volt a két csapat 165. bajnoki összecsapása, a City 48. alkalommal győzött, 52 döntetlen és 65 MU-siker mellett.
A tudományos elemzések után most a politikusok dolga, hogy felszámolják a nyugat-magyarországi azbesztszennyezést – mondta a Magyar Tudományos Akadémia elnöke egy, a témában tartott konferencián. Pósfai Mihály hangsúlyozta: az ott élők nem tudatosan vállalták az azbeszt jelenlétének kockázatát.
Csak a fák aktív légkondicionáló működésére, illetve a lakásokra, irodákra szerelt légkondicionáló berendezések használatának visszafogására van szükség Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke az InfoRádióban azt mondta: eddig tudott légkondi nélkül alkalmazkodni az európai társadalom, most már változtatni kell.