eur:
413.25
usd:
403.38
bux:
81761.77
2025. január 11. szombat Ágota
Az 52. Kékszalag Nagydíj tókerülő vitorlásverseny mezőnye Balatonkenese közelében 2020. július 30-án.
Nyitókép: MTI/Varga György

Elrajtolt Európa legnagyobb tókerülő vitorlásversenye, az 53. Kékszalag

A Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára szerint az időjárás megnehezíti a versenyzők dolgát.

35 különböző hajóosztályban és értékelési csoportban, 556 egység nevezett az idei 53. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjra, köztük 14 külföldi hajó. A klasszikus egységek hét osztályban neveztek, mintegy 55 hajóval, az abszolút elsőségért pedig összesen 15 hajó verseng majd a Nyílt Többtestű Osztályban, az az a katamaránok között – ismertette az InfoRádióban Holczhauser András.

A Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára arra is kitért: miután a Kékszalag mára már egy fesztiválra nőtte ki magát, számos kulturális és gasztronómiai program egészíti ki a vitorlásversenyt. A csütörtök reggeli startot megelőzően három nézői hajó is kifutott, melyek körülbelül két órán át fognak együtt haladni a mezőnnyel, délután pedig már az első befutókat fogják várni, 17 órától egészen éjfélig a balatonfüredi SpiccBistróban. Holczhauser András hozzátette: pénteken egy partközeli gyorsasági versenyre, szombaton pedig a 14. Kékpántlika fregattára is sor kerül, ami az ifjúsági versenyzők túraversenye, és a balatonfüredi móló közelében kerül megrendezésre.

A Kékszalag díjkiosztója, és azt azt követő zárórendezvény szombaton 18 órától tekinthető meg a balatonfüredi Gyógy téren.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint gyenge szélben versenyez majd a mezőny. A rajt idején még mérsékelt északnyugati szél volt, amely már a délelőtt folyamán gyengül, és a déli óráktól a tavi cirkuláció lesz a meghatározó. Az esti órákban sokfelé teljesen leállhat a légmozgás – hívták fel a figyelmet. A meteorológiai szolgálat szerint pénteken és szombaton is főként a helyi hatások alakítják majd a gyenge, vagy mérsékelt légmozgást.

A Kékszalag Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, amelyet először 1934-ben rendeztek meg. A hajósokra a 48 órás szintidő alatt légvonalban 155 kilométeres út vár, a balatonfüredi rajt után Balatonkenese, Siófok és a tihanyi szoros érintésével, majd pedig Keszthelynél fordulva térnek vissza Balatonfüredre.

Tavaly egy rendkívül szélcsendes versenyen a Vándor Róbert vezette RSM2 katamarán nyert 17 óra 52 perc 57 másodperces idővel. A versenycsúcsot a Józsa Márton kormányozta Fifty-Fifty, egy kétárbócos, magyar fejlesztésű katamarán tartja, amely 2014-ben 7 óra 13 perc 57 másodperc alatt ért célba. A legtöbbször, tizenháromszor Litkey Farkas nyerte meg Kékszalagot.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb front nyílt a német politika és Donald Trump között

Elutasította a német parlamenti pártok többsége a megválasztott amerikai elnök, Donald Trump követelését, hogy a tagállamok az eddigi két százalék helyett a a bruttó hazai termék (GDP) öt százalékára növeljék védelmi kiadásaikat.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.01.13. hétfő, 18:00
Kiss J. László
a Budapesti Corvinus Egyetem professzor emeritusa
Kijött a hét legfontosabb adata, estek az amerikai tőzsdék

Kijött a hét legfontosabb adata, estek az amerikai tőzsdék

A romló nemzetközi légkör ellenére jó hangulatban zajlott a kereskedés a magyar tőzsdén, ráadásul új történelmi csúcsra is került a BUX - a hazai blue chipek közül az OTP árfolyama is soha nem látott magasságba került. Ami a nemzetközi piacokat illeti, ma érkeztek a hét legfontosabb adatai: az amerikai részvényindexek nagyot is estek, miután a munkaerőpiaci adat a magasba repítette az amerikai hozamokat, a friss adatok tükrében ugyanis megnőtt a valószínűsége, hogy a Federal Reserve visszavesz a kamatcsökkentésekből.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×