Infostart.hu
eur:
364.36
usd:
325.03
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
waterpolo ball
Nyitókép: zhobla91/Getty Images

Hiányos kerettel fut neki az olimpiai felkészülésnek a férfi vízilabda-válogatott

Kedden a Margitszigeten megkezdte a felkészülést a tokiói ötkarikás játékokra a magyar férfi vízilabda-válogatott. Íme a keret és a program.

A 19 fős bő keret egyelőre nem teljes, ugyanis a nyolc ferencvárosi játékos hiányzik, mivel a zöld-fehérek a Bajnokok Ligája csütörtökön kezdődő belgrádi nyolcas döntőjében érdekeltek.

Märcz Tamás, az Európa-bajnoki címvédő gárda szövetségi kapitánya elmondta, így leginkább a harmadik héttel kezdődően végezhetnek teljes értékű munkát, majd Horvátországba utazik az együttes, ahol a házidákkal vívnak felkészülési mérkőzéseket.

A szakember elmondta, Magyarországon rendhagyó szezonon vannak túl a játékosok, akik a 16 csapatos bajnokságban sok mérkőzést játszottak, de véleménye szerint a keret tagjai nincsenek leterhelve, ráadásul a koronavírus-járvány időszaka után mindenki egyre jobb formába lendül.

A kerettel kapcsolatban a játékosként olimpiai bajnok tréner kijelentette, mindenkinek bizonyítani kell: "Mindenki mutasson valamit, ami a válogatottban megfelel, persze vannak tapasztalt játékosaink, akik sok harcot megéltek már és bizonyítottak. Szeretném látni, hogy mindenki rendelkezik azzal a fizikai állapottal, attitűddel, hozzáállással, ami szükséges a sikerhez."

Märcz Tamás megjegyezte, ugyan a legtöbb országban a korábbiakhoz képest rendhagyó módon rendezték a bajnokságokat, ez azonban nem jelenti azt, hogy átrendeződött volna a tokiói olimpia mezőnye az erősorrendet tekintve: "Ugyan eltelt plusz egy év, amivel nem kalkuláltunk, de továbbra is ugyanaz a nyolc csapat esélyes az éremszerzésre, akik közül hatan a végső sikerre is pályázhatnak."

Az olimpiára 12 plusz 1 fő tartalék nevezhető majd.

A 19 fős olimpiai keret

kapusok:

Lévai Márton (OSC), Nagy Viktor (Szolnok), Vogel Soma (FTC)

mezőnyjátékosok:

Angyal Dániel (Szolnok), Burián Gergely (OSC), Erdélyi Balázs (OSC), Hárai Balázs (OSC), Hosnyánszky Norbert (Honvéd), Jansik Szilárd (FTC), Konarik Ákos (Szolnok), Manhercz Krisztián (OSC), Mezei Tamás (FTC), Nagy Ádám (Szolnok), Német Toni (FTC), Pásztor Mátyás (BVSC), Pohl Zoltán (FTC), Varga Dénes (FTC), Vámos Márton (FTC), Zalánki Gergő (FTC)

A férfiválogatott olimpiai felkészülésnek programja

Június 1. - Edzések kezdete a Margitszigeten

Június 10. - Csatlakoznak az FTC játékosai a válogatotthoz

Június 23-27. - Edzőtábor a horvátországi Sibenikben

Június 29. - Július 1. - Edzések a Margitszigeten

Július 2-4. - BENU Kupa, Margitsziget; ellenfelek: Oroszország, Horvátország, Spanyolország

Július 6-15. - Edzések a Margitszigeten

Július 16. - Indulás Japánba, Tochigibe; közös edzőtábor Spanyolországgal

A szövetségi kapitány az InfoRádióban is beszélt a kerethirdetésről, ezt alább hallgathatja meg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×